2015. szeptember 11., péntek

5. osztály_házi feladat

Szövegértelmezés. A feladat az „intelligens tervezés” nevű nézet meghatározásához kapcsolódik.

Az intelligens tervezés (vagy értelmes tervezés, angolul: intelligent design) az a nézet, mely szerint „a világegyetem és az élővilág bizonyos jellegzetességei leginkább egy intelligens ok által magyarázhatók, s nem irányítatlan folyamatokkal, mint a természetes szelekció”. Az intelligens tervezés a teleológiai istenérv modern változata azzal a módosítással, hogy nem tesz kijelentéseket a tervező természetéről vagy kilétéről, ezzel próbálván elkerülni a kreacionizmus, mint természettudomány oktatását megtiltó pereket.
Legismertebb szószólói – akik az amerikai Discovery Institute nevű konzervatív keresztény agytröszttel állnak kapcsolatban úgy gondolják, az intelligens tervező a kereszténység istene.
A nézet szószólói szerint az intelligens tervezés tudományos elmélet. Nézetük szerint szükséges a tudomány definíciójának módosítása, hogy elfogadjon természetfeletti magyarázatokat.
A tudományos közösség egyértelmű véleménye szerint az intelligens tervezés nem tudomány, hanem áltudomány. Az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiája közleményében kifejtette, hogy az intelligens tervezés (valamint más, az élet vagy a fajok eredetét természetfeletti beavatkozással magyarázó nézetek) nem tekinthetők tudományos elméletnek, mert állításaik tudományos módszerek segítségével nem ellenőrizhetők, feltevéseik tekintélyen, kinyilatkoztatáson és vallási tételeken nyugszanak. Az intelligens tervezést a Magyar Tudományos Akadémia is áltudománynak minősítette állásfoglalásban .
Az intelligens tervezés az 1987-es Edwards kontra Aquillard per döntésének következményeként jött létre, mely szerint a kreacionizmus állami iskolákban történő oktatása megsérti az Usa alkotmányának az állam és egyház szétválasztásáról rendelkező első kiegészítését, mivel egy bizonyos vallást igyekszik előnyhöz juttatni. A kifejezés először az 1989-ben megjelent Of Pandas and People („Pandákról és emberekről”) című könyvben tűnt fel.
A könyvet kiadója a középiskolai biológiaoktatás kiegészítő tankönyvének szánta. A Pandák több kiadása mellett az 1990-es években számos más az intelligens tervezésről szóló könyv is megjelent. Az évtized közepére az intelligens tervezés szószólói a Discovery Institute köré csoportosultak, s célul tűzték ki az intelligens tervezés nézetének felvételét a közoktatás természettudományos tantervébe.
A doveri pandaperként ismertté vált ügyben középiskolás diákok szüleinek egy csoportja igyekezett megváltoztatni az iskolakörzet tantervét oly módon, hogy az az intelligens tervezést, mint az „élet eredetét magyarázó”, evolúcióval szembeni alternatív tudományos elméletet is tartalmazza. A per döntése alapján az iskolaszék intelligens tervezéssel kapcsolatos szabályzása megsértette az USA alkotmányának első kiegészítésének az állam és egyház szétválasztásáról rendelkező cikkelyét. Az ítélet továbbá kimondta, hogy az intelligens tervezés nem tudomány, s képtelen megkülönböztetni magát kreacionista, így vallásos elődeitől.

Forrás: Wikipédia online lexikon

Kérdések:
1.      Az intelligens tervezés a teremtés vagy az evolúció elméletéhez áll közelebb? Indokolja a válaszát!
2.      Mi a célja az „intelligens tervezés” elmélet szimpatizánsainak?
3.      Hogyan viszonyul a tudományos világ az „intelligens tervezés” elméletéhez?
4.      „...léteznek olyan természeti rendszerek, amelyek nehezen magyarázhatóak cél nélküli erők eredményeképpen...”

5.      Az alábbi idézet az intelligens tervezés mellett vagy ellen érvel?

10 megjegyzés:

  1. Sajnálom de nem értem.

    Czesznak Tamás 5.o

    VálaszTörlés
  2. Nekem segítettek de így se nagyon értem.
    Hanga

    VálaszTörlés
  3. Én is próbálom megérteni, de ez egy nagyon nehéz szöveg.
    áron

    VálaszTörlés
  4. nézzétek meg a wikipédiát a az intelligens tervezés kapcsán. Itt:http://index.hu/tudomany/kre230608/

    VálaszTörlés
  5. Ez nagyon nagyon nehéz szöveg ,én is csak azért tudtam megcsinálni ,mert segítettek nekem.
    Ádám

    VálaszTörlés
  6. Kedves Fiatalok!
    Mondtam, hogy nehéz lesz a szöveg, azt kérem, hogy arra koncentráljanak, hogy a kérdésekre próbáljanak válaszolni, nem kell az egész szöveg minden mondatát megérteni.
    Természetesen egy ilyen feladatnál senki sem kap fekete pontot házi feladat hiányra, a lényeg, hogy foglalkozzanak vele és törjék a fejüket.
    Jó munkát!
    Priszlinger Zoltán

    VálaszTörlés
  7. Sajnálom de nem értem már vagy 5x elolvastam de egyszerűen nem megy...:(

    VálaszTörlés