2015. szeptember 7., hétfő

8. osztály_órai jegyzet_Az első világháború kitörése

Az első világháború 1914 és 1918 között zajlott és nagyon sok változást hozott az emberiség történelmében: jelentősen átrendeződött a világ országainak erőviszonya, Európa határvonalai, több száz évig fennálló nagybirodalmak tűntek el és jó pár új állam alakult; Magyarország pedig elvesztette területének és lakosságának jelentős részét. Épp ezért a történelem egyik komoly korszakhatárnak is tekintjük: az első világháborúig számítjuk az ún. újkort, onnantól napjainkig pedig a legújabb kort, vagyis azt a korszakot, amiben mi is élünk. Ez azt is jelenti, hogy az első világháborúban gyökerezik sok jellemzője, problémája a mi korszakunknak.

  • a nagyhatalmak között egyensúlyi helyzet volt, mindenki elégedett lehetett a politikai, gazdasági életben betöltött szerepével,  a világháborúhoz azért jutott el Európa, mert ez az egyensúly megbomlott
    • Németország sokat változott ez az idő alatt és ez bontotta meg az egyensúlyt
      • a nagyhatalmak közé ugyebár Angliát, Franciaországot, Oroszországot és Németországot sorolhatjuk
      • Németország egy új állam volt Európában, 1871-ben sok kis terület, tartomány egyesítéséből jött létre (pl: Bajorország, Poroszország, Hessen, Thüringia, stb.)
      • Németország – mivel egy egységes nagyállam lett - gazdaságilag nagyon megerősödött és Európa vezető ipari nagyhatalma lett
      • ipari, gazdasági és kereskedelmi téren is vezető szerepet szerzett és szűknek találta mozgási kereteit
      • hogy az ereje ne csak gazdasági téren látszódjon, hanem az államhatárok változásában is
      • részt kért volna a gazdag gyarmati világból
      • Ez miért nem valósulhatott meg?
        • mert Afrika és Ázsia gazdag vidékeit a többi európai állam már felosztotta maguk között
        • mindez komoly feszültséget okozott Németország, Anglia és Franciaország között


  • fegyverkezési verseny
    • az egyes kormányok úgy gondolták, hogy a diplomácia és a kompromisszumok keresése helyett céljaikat fegyveres erővel tudják elérni
    • a századfordulón gyors ütemű fegyverkezés, hadseregfejlesztés és flottaépítés jellemezte a nagyhatalmak politikáját
    • a vezető nagyhatalmak egymással szemben katonai szövetségekbe tömörültek
      • központi hatalmak: Németország, Osztrák-Magyar Monarchia, Olaszország
      • antant hatalmak: Anglia, Franciaország, Oroszország

A háború kitörése

  • a „casus belli” fogalma
    • a latin kifejezés szó szerint „háborús ok”-ot jelent, nem a hosszú távú előzményeket értjük rajta, hanem azt a konkrét eseményt, amire a hadüzenet megszületik


  • Szarajevóban 1914-ben meggyilkolják az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinándot
    • a Balkán helyzete
      • a 19. század végén több nép is kivívta a függetlenségét a török iga alól: létrejött Bulgária, Szerbia, kicsit korábban Görögország
      • a gyengülő Oszmán Birodalom mellett két másik nagyhatalom is szeretett volna minél nagyobb befolyást kialakítani a területen: az Osztrák-Magyar Monarchia és Oroszország
    • Ausztria-Magyarország 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát, az egyik kis balkáni államot, vagyis lényegében katonailag megszállta a területet
      • itt sok szerb élt, akik a Monarchia fennhatóságát nem akarták elfogadni, a Szerbiához való csatlakozás pártján álltak
      • a tartományban igen feszült volt a légkör
    • a hadgyakorlat
      • 1914 nyarán Boszniában hadgyakorlatot tartott a Monarchia hadserege, hogy a szerbek felé erőt demonstráljanak
      • szerbellenes élét külön aláhúzta, hogy június 28-ára, a szerb nemzeti gyásznapra, az 1389-es rigómezei csata évfordulójára tették a hadgyakorlatot
        • ezen a napot szenvedett vereséget Szerbia a törököktől és szűnt meg a középkori szerb állam
      • Ferenc Ferdinánd trónörökös is meglátogatta Szarajevót
    • június 28-án Gavrilo Princip a Fekete Kéz nevű szerb nacionalista szervezet tagja Szarajevóben meggyilkolta Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése