2015. szeptember 11., péntek

8. osztály_órai jegyzet_Az állóháború

  • a Monarchia válasza
    • a Monarchia vezetői a szerbek elleni kemény fellépés mellett voltak
    • az igazi téttel mindenki tisztában volt, hogy a Monarchia és Szerbia közti háború egyből kiszélesedik, hiszen a szerbek szövetségese volt Oroszország
    • a magyar miniszterelnök, Tisza István azonban határozott ellenvéleményt hangoztatott, ő az időpontot alkalmatlannak, az indokot pedig elégtelennek tartotta egy Szerbia elleni hadjárathoz és tartott attól, hogy keletről Románia segítheti Szerbiát és Magyarország a Monarchia részeként egy nehéz háborúba keveredik
    • a helyzet kulcsa tehát egyértelműen a Monarchia legnagyobb szövetségese, Németország kezében volt
      • és itt gondoljunk vissza a korábban tárgyalt hosszú távú okokra, az egyensúly-eltolódásra a nagyhatalmak között és Németország terveire
      • 1914 nyarán a német hadvezetés az európai katonai erőviszonyok elemzése során arra a következtetésre jutott, hogy ezek egyelőre kedveznek Németországnak
      • a francia hadsereg fejlesztése és az orosz stratégiai vasútépítés üteme azonban hamarosan megváltoztatja ezt a helyzetet
        • az oroszok 1913-ban határoztak egy nagy fejlesztésről: 1,2-ről 1,8 millióra emelik a sereg békelétszámát és nagy vasútépítést visznek végbe
      • mindent összevetve, a német katonai és politikai vezetés úgy látta, hogy ennél kedvezőbb helyzet a Franciaország és Oroszország ellen egyszerre megvívandó háborúra nem adódik, később már nem lennénk fölényben
    • végül pedig Berlin megnyugtató választ adott Tisza Romániával kapcsolatos aggodalmaira
    • Németország az egyetlen nagyhatalom, mely nem kényszerből, hanem szabad akaratából lépett a háborúba, amit az ország vezetői és a nacionalizmustól áthatott nép is támogatott


  • Hogyan folyt le a háború kikényszerítése?
    • a Monarchia ultimátumot adott át Szerbiának
      • Mit jelent az ultimátum fogalma?
        • egy olyan jegyzék, amiben valaki egy meghatározott időre bizonyos feltételek teljesítését várja el a másik féltől, s amennyiben ez nem történik meg következményeket léptet életbe
      • a Monarchia, hogy kikényszerítse a háborút direkt olyan követelésekkel állt elő, amit Szerbia nem teljesíthetett és 48 órán belül pozitív választ követeltek
        • szerb kormány hivatalosan ítélje el a merényletet, engedje meg az osztrák rendőrségnek a merénylet ügyének kivizsgálását Szerbia területén
    • Szerbia nem fogadja el a követeléseket
    • július 28: a Monarchia hadat üzent Szerbiának
      • ezzel a háború kitört a két katonai tömb között
      • Oroszország, Németország, Franciaország és Anglia is belépett a háborúba a következő napokban
-          a német haditerv
o   Alfred von Schlieffen vezérkari főnök dolgozta ki (Schliffen-terv)
o   a 19. századi jellegű háborúkból indultak ki: gyors, nagyerejű koncentrált támadással gyorsan befejeződik a háború
o   Németország ne kényszerüljön kétfrontos háborúra Francia- és Oroszország ellen
o   az első ütemben a francia hadsereg hat hét alatt megsemmisíthető nyugaton, ezt követően a keleti hadszíntérre átirányított erő a Monarchia haderejével együtt néhány hét vagy legfeljebb 1-2 hónap alatt végez az oroszokkal is, akik kezdetben nem tudnak mozgósítani a nehézkes viszonyaik miatt

  • a legfontosabb jellemző: az előzetes tervek kudarca
    • Mik is voltak az eredeti tervek?
      • a háború gyors, pár hét alatti lezárása egy döntő ütközetben
      • ez egyik félnek sem sikerült
  • ún. állóháború alakult ki minden fronton
    • a frontok nem mozdulnak, hanem állnak, a két hadsereg nem tud döntő csapást, áttörést bevinni, hosszú ideig, évekig őrlik egymás erejét
  • Miért alakult ez így, ahogy egyetlen hadvezér sem számított rá? Miért változott meg a 20. század elejére teljesen a háborúk képe?
    • a választ a technikai újításokban kell keresnünk, elsősorban pedig a gépfegyver feltalálásában és elterjedésében
      • a gépfegyver önműködő, csak sorozatlövés leadására alkalmas lőfegyver
      • nyílt terepen egy védekező pozícióban lévő ember is felveheti a harcot egy tíz fős támadó csapat ellen
    • Hogyan használták ezt a típusú fegyvert a harctéren?
      • a hadseregek szögesdrótvonalak és földhányások mögé ásott lövészárkokba húzódtak, párhuzamos lövészárokállásokat építettek ki
      • a gépfegyverek egymást fedezve áttörhetetlen falat jelentettek a támadó gyalogság számára
      • jellemzően az arcvonal két oldalára felállítva vetették be, ami azt jelentette, hogy nem szemből, hanem a támadó alakulatot a szárnyak oldaláról lőhette, sokkal nagyobb pusztítást okozva ezzel az ellenség soraiban
      • később betonfedezékeket kaptak
      • a robosztus, 40, 50, 60 kg-os fegyvert nem volt egyszerű dolog elcipelni
      • a fegyverek 1915-re már a frontvonalak talán legfontosabb tényezőivé váltak
  • Hogyan nézett ki egy támadás az állóháborúban?
    • a katonai vezetők, akiket rabul ejtettek a kezük alá adott, korábban elképzelhetetlen erejűnek tartott hatalmas hadseregekben rejlő lehetőségek, úgy vélték, hogy még nagyobb támadóerőket harcba vetve leküzdhetik ellenfeleiket, így tovább erőltették az offenzív hadműveleteket
    • általános feltételezésük az volt, hogy az ellenség legerősebb pontján támadva és ott erőfölényt létrehozva arathatnak győzelmet, ezért a rendelkezésre álló katonákat és hadfelszerelést ezekre a pontokra koncentrálták
    • természetesen az „ellenség” is ezt tette: növelte védelmi erőfeszítéseit – tagolt (több lövészárokból, bunkerekből álló) frontvonalat alakított ki, tüzérséget és géppuskákat vonultatott fel, s az ellenség tüzérségi előkészítése alatt földalatti bunkerekbe menekítette embereit
    • az „ütközetek” mindig ugyanazt a koreográfiát követték: többórás tüzérségi előkészítés után előrenyomult a gyalogság, hogy elfoglalja a szemben álló fél lövészárkait
    • a rohamozók átvergődtek a saját tüzérségük által „holdbéli táj”-já változtatott, szögesdrótakadályokkal tűzdelt frontok közti senkiföldjén, majd megtizedelve elérték (ha elérték) az ellenfél árkait
    • ez idő alatt a védelemnek módjában állt felkészülni, a tüzérség által összelyuggatott terepen újabb géppuskafészkeket építeni, esetleg a szétlőtt első vonalakból a gyakorta érintetlenül maradt hátsókba húzódni
    • így aztán a rohamozókat számos esetben érte kínos meglepetés: mikor elérték az ellenséges vonalakat, ott senkit sem találtak, a mögöttük lévő fedezékekből viszont halomra lőtték őket
  • mind a nyugati, a keleti és a balkáni fronton is állóháború alakult ki
    • az állóháborús harcmodor legismertebb és legjellemzőbb ütközete a nyugati fronton zajló verduni csata volt
      • 1916. fenruárjában a németek a stratégiailag jelentéktelen verduni erőd ellen indítottak támadást
      • úgy gondolták, hogy a franciák nem hagyják veszni az erődöt, amit ha a németek elfoglalnak, akkor felőrlik a támadó francia alakulatokat
      • de az erőd teljes elfoglalása nem sikerült, s egy idő után a németek számára is szimbolikussá vált a verduni küzdelem
      • december közepéig 1 millió katona életét követelő harcok folytak
      • az egész háború szimbólumává vált, verduni vérszivattyúnak is nevezték

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése