2016. február 24., szerda

7. osztály_órai jegyzet_A hátország

A központi hatalmak elleni tengeri blokád

-         a háborút nem sikerült gyorsan eldönteni és a korabeli szereplők is rájöttek, hogy a döntő tényező az lehet, hogy melyik szövetségnek vannak nagyobb tartalékaik, ki tud finanszírozni egy hosszan elnyúló háborút
o   Németország behozatalra szorult több fontos nyersanyagból, például vasércből, kőolajból, gyapotból, gabonából
-         a hagyományos orosz és francia import lezárult, az angol blokáddal pedig a tengeren túlról sem jutottak hozzá a szükséges nyersanyagokhoz
-         a tengeri harcok Németország azon törekvését jelentették, hogy az angol blokádot feltörjék
o   tengeralattjárókkal harcoltak, amit németül U-boot-oknak nevezünk
o   a jütlandi tengeri csata
§  az egyetlen nyílt tengeri csata a németek és az angolok között
§  az angoloknak ugyan nagyobb veszteségeik voltak, ám a németek a tengeri blokádot nem tudták áttörni
-         a kudarcból Németország levonta a tanulságot: számára a döntő ütőkártya csakis a korlátlan tengeralattjáró-háború lehet, vagyis minden fajta hajót támadtak
o   a konvojrendszerben a nagy csatahajók és a kereskedelmi hajók is csapatosan vonultak és rombolók kísérték őket, így a németek nem tudtak komoly sikereket elérni az antant kereskedelmi hajói ellen sem


A hátország az a terület, amely a hadműveletekben nem vesz részt viszont a harcoló alakulatokat támogatja. Azaz egy hadban álló ország területe, amelyen termeli a hadi anyagot és katonákat állít ki a frontra. Tulajdonképpen minden háború és front legfontosabb eleme. A hátország gazdasági erejétől, nagyságától és a lakosságától függ egy háború kimenetele hosszú távon.

  • hadigazdálkodás bevezetése
    • háború esetén teljesen megváltozik egy ország gazdaságának célja, a termelés minden elemét a háborúnak, illetve a hadsereg igényeinek rendelik alá, miközben munkaerejének jelentős része harcol és nem otthon dolgozik
    • ilyenkor az országok ún. hadigazdálkodást vezetnek be
      • fejlesztik a háborús célokra szükséges termékek előállítását
      • az árakat maximalizálták
        • vagyis a boltos nem adhatta drágábban a portékáját, mint ahogy azt meghatározták
      • a lakosság ellátásában jelentkező hiány miatt jegyrendszert vezettek be
        • bizonyos közszükségleti cikkeket csak hatósági jegyre szolgáltatnak ki
          • lisztet, sót, cukrot, petróleumot (ezzel világítottak esténként), szappant
        • vagyis nem lehet lemenni a boltba és kenyeret venni, csak annyit, amennyi kenyérjegyet kapott az ember
        • oka: az áruhiány, a termelés nem tudja ellátni a front és a hátország kiszolgálását is
        • példa Magyarországról
          • a kenyérjegyek 1916. január 10-én léptek életbe
            • a heti szelvények huszonnyolc kisebbre voltak bontva, amelyek darabjáért 6 deka fehérlisztet vagy 8 dekagramm kenyeret lehetett kapni
      • új adókkal, hadikölcsönök jegyeztetésével próbálnak pénzt szerezni
        • hadikölcsön: a lakosság jegyezhet kötvényeket, amiket ha minden jól megy, a háború után válthat pénzre
      • a templomok harangjaiból ágyúkat öntöttek

  • tömeges női munka
    • a férfiak nagy része a frontokon harcolt, így a hátországban munkaerőhiány alakult ki
    • a hátországnak különben is több terméket kellett előállítania, hiszen a frontokra szállítottak sok mindent
    • a fronton harcoló férfiak helyett nők tízezrei álltak munkába, váltak családfenntartókká

  • a hangulatváltozás
    • kezdetben nagy lelkesedés jellemezte az országok lakosságát
    • a hangulat a háború elhúzódása miatt megváltozik
      • sokan elszegényednek, elvesztik hozzátartozójukat, az élet sokkal nehezebb és kilátástalanabb lett
      • oka:
        • a háború soha nem látott pusztítással jár
        • a háború elhúzódik
      • háborúellenes hangulat alakult ki, békevágy
        • egyre több tüntetést tartanak a háború befejezéséért


  • a forradalmi eszmék terjedése
    • az elégedetlenség, nélkülözés és a békevágy az egyes államokban a forradalom, a háborút folytatni akaró kormány vagy uralkodó elleni lázadás esélyét is jelentette
      • főleg 1917-re ért el a békevágy és az általános elégedetlenség arra a szintre, hogy a forradalmak lehetősége mérlegelendő volt
      • gyakran voltak nagy általános sztrájkok, tüntetések a háború ellen
    • a lövészárkok forradalma
      • dezertálások
        • gyakorivá váltak a dezertőrök, akik nem voltak hajlandók visszatérni a lövészárkokba
      • az olaszok gyorsan megadták magukat a németeknek, akár egész osztagok, direkt hagyva bekeríteni magukat, mert a hadifogság az életük megmentését jelentette

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése