A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 7. osztály. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 7. osztály. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. június 3., péntek

7. osztály_órai jegyzet_Magyarország az 1930-as években

Válság és kiútkeresés

-          a gazdasági világválság Magyarországot is elérte és nagyon hasonló folyamatokat és következményeket láthatunk, mint a világ más régióiban
o   a válság Magyarországon
§  az ország agrárjellege miatt elsősorban a mezőgazdaságban érték a kedvezőtlen hatások
·         a mezőgazdasági termékeket nem lehet eladni – a magyar búzára volt különösen súlyos hatással
·         a gabona ára 64%-kal csökkent két esztendő alatt
·         1932 végén már a paraszti birtokok mintegy 60%-át terhelte adósság, s közülük éves átlagban körülbelül hétezret árvereztek el
·         a mezőgazdasági termékek iránti világpiaci kereslet visszaesésének eredménye az agrárszférában mintegy félmillió munkanélküli lett
§  az ipari termelés csökken – ez elsősorban a magyar gépipart, építőipart és vasipart érintette
o   válság hatásai
§  nagy munkanélküliség
·         Magyarországon minden harmadik ember elvesztette a munkáját
§  sztrájkok, tüntetések
§  a 10 évig a kormány élén álló Bethlen István bele is bukik ebbe
§  a szélsőséges erők megerősödése
·         Magyarországon a kommunisták szervezkednek újult lendülettel
·         a kormányzópárton, az Egységes Párton belül a radikálisabb jobboldaliak kerülnek előtérbe
o   megoldások
§  a New Deal és állami munkahelyteremtések nincsenek Magyarországon
§  Magyarországon különösen elhúzódott a gazdasági világválság
-          Gömbös Gyula miniszterelnöksége
o   Gömbös a kormányzópárton belül a radikális jobboldali szárnyhoz tartozott
o   kormányra kerülésekor egy 95 pontból álló „Nemzeti Munkaterv”-et készített elő – nagyon tudatos, rendszerben gondolkozó, határozott politikát követett
§  mindenkinek ígért valamit, de a program pontjai keresztezték egymást, így aztán egy elképzelést eleve csak egy másik rovására lehetett volna megvalósítani (pl. nem lehet egyszerre a pénzügyi válságot felszámolni és a szociális juttatásokat növelni)
o   külpolitikája
§  Mussolini Olaszországát tekintette mintának és a hitleri Németországhoz is egyre közelebb került
·         Gömbös 1933 júniusában tett látogatást Hitlernél
§  Miért ezekhez az országokhoz közeledett Magyarország?
·         mert a magyar külpolitika fő törekvése a revízió, az első világháborúban elvesztett területek visszaszerzése volt
·         Németország és Olaszország hasonlóan szemben állt a versailles-i békéket védő egykori antantállamokkal
o   tudatos politikájával az ország lassan úrrá lett a gazdasági válságon
§  a vesztes államok jóvátétel-fizetési kötelezettségét 1932-ben eltörölték
§  Németországhoz való közeledése új, nagy piacokat jelentett a magyar mezőgazdaság számára
o   belpolitikája
§  kísérletet tett a politikai rendszer átalakítására: diktatúrát szeretett volna kiépíteni
§  központjában a modern tömegpárt megteremtésére irányuló kísérlet állt
·         az Egységes Párt átalakult, s felvette a Nemzeti Egység Pártja nevet
·         az új választásokon az erőszaktól sem riadt vissza, így hatalmas győzelmet aratott
o   így „leváltotta” a kormánypártot
§  a hadsereg fontos pozíciójába szélsőjobboldali híveit nevezte ki
·         22 tábornokot is nyugdíjaztatott
·         korábban hadügyminiszter volt és ügyesen erősítette a hadsereg befolyását Magyarországon, így a második világháborúra a haderő az egyik legfontosabb belpolitikai tényezővé vált
§  Horthy azonban az egyensúlyra törekedve nem támogatta a szélsőséges irányba való eltolódást

·         amikor 1936 októberében Münchenben elhunyt, már bukott politikusnak számított, s csak Horthy együttérzéséből volt még Magyarország miniszterelnöke

A Harmadik Birodalom árnyékában

Jobbratolódás az 1930-as évek végén

-          a ’30-as évek végén több miniszterelnök váltotta egymást viszonylag gyorsan
-          Magyarország egyre inkább a náci Németország hatása alá került
o   Magyarországot nagyon erős gazdasági szálak fűzték Németországhoz
§  a magyar kivitel 45%-a Németországba ment
o   e mellett a magyar revíziós igények támogatását is leginkább Hitlertől lehetett remélni
-          a magyar náci irányzat is ekkor erősödött meg
o   vezetője Szálasi Ferenc, aki elvei miatt ekkor börtönbe is került
o   a magyar nácikat nyilasoknak hívjuk nyilaskeresztes jelvényükről
§  „hungaristák”-nak is nevezték magukat
o   pártjaik nevei:
§  Nemzeti Akarat Pártja
§  Magyar Nemzetiszocialista Párt
-          Horthy nem értett egyet az erős jobbratolódással
o   a gyors kormányfőváltások oka is többek között ez volt: igyekezett megállítani az egyre szélsőségesebb irányba induló Magyarországot, de ezt nagyon kevés sikerrel tette

A zsidótörvények

-          a jobbratolódás egyik bizonyítéka az ekkoriban elfogadott zsidóellenes törvények
-          1938-ban és 1939-ben a zsidóság életét nehezítő, antiszemita törvényeket fogadtak el Magyarországon
-          oka
o   a magyar állam a hitleri Németország befolyása alá került
-          az első zsidótörvény
o   a hamarosan miniszterelnöki székbe kerülő Imrédy Béla dolgozta ki
o   20%-ban maximálta a zsidók számát bizonyos pályákon: orvosok, újságírók, ügyvédek
o   zsidónak az izraelita vallásúakat tekintették
-          a második zsidótörvény
o   egy évvel később, 1939-ben úgyszintén Imrédy nyújtotta be
o   egyes pályákról, például az állami tisztviselők közül teljesen kitiltották a zsidóságot
o   e mellett a korábban előírt 20%-os arányukat 6%-ra csökkentette a meghatározott munkakörökben
o   zsidónak már nem vallási alapon tekintettek valakit, hanem etnikai alapon: zsidó akinek egyik szülője vagy legalább két nagyszülője zsidó
-          Imrédynek pont azért kellett lemondania, mert kiderült róla, hogy ősei között szintén van zsidó

Revíziós sikerek

-          a náci Németországgal jó viszonyt ápoló Magyarország nyertese lett Hitler határozott, nyugati hatalmakkal nem törődő terjeszkedésének
-          a Szudéta-vidéket Németországhoz csatoló müncheni konferencia után a határ menti magyar területeket Hitler visszacsatoltatta Magyarországhoz
o   az ország 12 ezer négyzetkilométernyi, 870 ezer lakosú felvidéki területet kapott vissza
o   ez az 1938 novemberi első bécsi döntés volt
-          1939 márciusában Hitler megszállta Csehországot
o   létrejött egy Hitlertől függő fasiszta szlovák állam
o   Kárpátalját pedig Magyarország kapta meg

A győri program

-          Darányi Kálmán miniszterelnökhöz kapcsolódik
o   nagy arányú fegyverkezési programot fogadott el
o   Magyarország megkezdhette katonai erejének felkészítését a várható erőpróbára
-          a magyar hadsereg a még trianoni békében meghatározott elvek szerint nagyon kicsi és gyengén felszerelt volt
-          pár év alatt hatalmas összegeket költött a magyar állam a haderő fejlesztésére
o   a hadsereg 1 milliárd pengőt kapott fejlesztésre
-          komoly hatása volt a munkanélküliség megszüntetésében és az ipai termelés növekedésében

7. osztály_házi feladat

Kérdések a „Magyarok a határon túl” című olvasmányhoz (Tankönyv 150-151. o.)



Cseh-szlovákia
Románia
Jugo-szlávia
mindegyik
egyik sem
a) Itt volt a legjobb helyzete a magyar kisebbségnek.





b) Az itt élő magyarok aktívan politizáltak.





c) A magyarokat kezdetben megfosztották jogaiktól.





d) Sokan Magyarországra menekülnek innen.





e) Sok magyar nemzetiségi politikust kivégeznek.





f) Itt a legnagyobb az aránya a magyar kisebbségnek az egész társadalmon belül.





g) A Trianon utáni évtizedben itt csökkent legnagyobb mértékben a magyarok száma.





h) A földosztásnál itt voltak a leghátrányosabb helyzetben a magyarok.





i) Itt gyakorlatilag megszűnt a magyar értelmiség.





j) Fontos politikusa a magyaroknak Esterházy János.





k) Itt működött a Kiáltó Szó program.







2016. június 1., szerda

7. osztály_órai jegyzet_A Horthy-korszak kormányai

A kormány

-          a végrehajtó hatalom feje
o   a kormányfők a korszakunkban, akik neveit meg kell tanulni
o   Teleki Pál, Bethlen István, Gömbös Gyula, Darányi Kálmán, Imrédy Béla

Demokrácia vagy diktatúra?

-          demokrácia és diktatúra általában
o   a diktatúrák jellemzése
§  csak egy párt működik
§  az egész államban egy ideológiát, gondolkodásmódot fogadnak el (például kommunizmus, nácizmus)
§  Mi történik azzal, aki nem fogadja el ezt az ideológiát?
·         terrort alkalmaznak
§  cenzúra működik: a sajtót ellenőrzi a hatalom
o   a demokrácia jellemzése
§  népuralom, vagyis a nép rendszeresen, szabad választásokon választja meg vezetőit
§  a pártok szabadok, indulhatnak a választásokon
§  van szólásszabadság, véleménynyilvánítás szabadsága
§  van gyülekezési szabadság: lehet tüntetni a kormányon lévők ellen
-          a Horthy-korszak elemzése
o   Létezhetett-e több párt?
§  az ellenzék folyamatos kritikával illette a kormányt, mely féket jelentett a kormányzó párt számára és ezeket a kritikákat gyakran figyelembe is vették, még ha hatalmuk miatt nem is kellett volna
§  de, a kommunisták be vannak tiltva, a szocdem pedig erősen korlátozva volt
§  vagyis a társadalom egy jelentős részei ki voltak rekesztve a képviseletből
o   Voltak-e választások?
§  voltak, de vidéken nyílt szavazás volt
o   Meg lehetett-e dönteni a hatalmon lévők hatalmát?
§  a kormányzópártot gyakorlatilag nem lehetett leváltani
§  Horthy-t mint kormányzót nem lehetett leváltani
o   Van-e cenzúra?
§  végig működött a Horthy-korszakban
§  ellenzéki, kormányt bíráló lapokat tiltottak be hosszú időre vagy ideiglenesen
o   Van-e terror?
§  nincs
§  igaz a csendőrség azért a kommunistákkal nem bánt kesztyűs kézzel
§  a bíróságok lényegében függetlenül működtek
-          összefoglalva
o   a Horthy-korszak nem volt olyan diktatúra, mint a sztálini Szovjetunió vagy a hitleri Németország
o   sok elem demokratikusan volt felállítva, de olyan módon gyakorolták és alkalmazták ezeket, hogy rendszeresen áthágták a demokratikus szabályokat

o   a történettudomány tekintélyelvű rendszernek nevezi ezt

A rendszer megszilárdulása

Teleki Pál miniszterelnöksége (1920-21)

-          a fehérterror felszámolása
o   a szélsőjobboldali erők lefegyverzése gyakran vezetőiknek juttatott állami pozíciókkal történt
-          földreform
o   mivel Horthy rendszere deklarálta, hogy nemzetépítő erőnek a birtokos parasztságot tartja, elodázhatatlanná vált a földkérdés megoldása
§  már Károlyi is próbálkozott ezzel, de sikertelen volt
§  a Tanácsköztársaság alatt termelőszövetkezeteket alakítottak
o   Teleki csak a termőterület 1/10-ed részét osztotta fel, de így is történt valami előrelépés
-          a vitézi rend kialakítása
o   Horthy nemességet nem adhatott, de kialakított egy olyan címet, amivel magához tudta kötni a rendszerének kiépítésében érdemeket szerzett híveit
o   ez volt a vitézi rend, amit a kormányzó adományozhatott az arra érdemeseknek
§  a felosztásra felajánlott föld egy részéből a rend tagjainak vitézi telkeket adtak
o   a Vitézi Szék elnöke és a rend főkapitánya maga a kormányzó volt
o   a lovagi szertartások szerint avathatott újabb vitézeket
-          „numerus clausus”
o   a törvény kimondta, hogy a magyarországi egyetemeken minden nemzetiség csak az ország népességi arányaiban iratkozhat be
o   vagyis amely népesség az ország 3%-át alkotja csak az egyetemisták 3%-a lehet
§  a numerus clausus szó szerint „zárt szám”-ot jelent
o   a törvény egyértelműen egy népcsoport ellen szólt, melynek tagjai nagy arányban értelmiségi pályára mentek: ügyvédek, orvosok, tudosók voltak: ez a zsidóság
-          lemondása
o   1921-ben IV. Károly első visszatérése idején nem elég határozott fellépése miatt lemondott

Bethlen István miniszterelnöksége (1921-31)

-          gazdasági stabilizáció
o   a magyar gazdaság romokban van
§  a megszálló román csapatok egész gyárakat telepítettek ki az országból
§  a bányák nagy része a határon túlra került, így a gépipar nyersanyag nélkül maradt
§  nagy volt a munkanélküliség
§  1921-ben az ipari termelés az 1913-as évinek mindössze 47, a mezőgazdasági pedig 41%-a volt
o   a helyzet rendezése
§  a Népszövetségtől kölcsönt kapott az ország
§  1926-ban a régi, elértéktelenedett korona helyébe az erősebb pengőt vezették be
§  lassan beindult a gazdaság fejlődése
-          külpolitikai szövetséges-keresés
o   a magyar állam külpolitikai célja a Horthy-korszakban a revízió volt
o   az első világháború utáni békeszerződéseket bíráló Magyarországnak nem volt könnyű szövetségest találni
o   a balkáni viszonyok megváltoztatására törekvő Mussoliniban sikerült megfelelő partnert találni, hisz mindkét ország érdekelt volt Jugoszlávia meggyengítésében
§  1927-ben olasz-magyar szerződést írtak alá