2016. február 1., hétfő

8. osztály_órai jegyzet_Oktatás a Horthy-korszakban

Az oktatás fejlődése

-       az oktatás fejlesztése a Horthy-korszakban kiemelt jelentőségű terület volt, ahol a kormányok jelentős sikereket értek el
o   a kor legjelentősebb oktatásügyi politikusa Klebesberg Kúnó volt
-       az elsődleges cél a nagyarányú analfabetizmus felszámolása volt
-       országszerte népiskolákat hoztak létre
o   a törvény szerint ún. körzetek kialakításával - melyek három, illetve öt kilométer sugarú körben helyezkednek el - meg kell teremteni az elemi iskolák létrejöttének lehetőségét
-       az egyetemek
o   Pécsett, Szegeden és Debrecenben egyetemi építkezéseket indított
o   több egyetem a trianoni határokon túlról költözött át Magyarországra
-       külföldön Collegium Hungaricumokat hozott létre a tudósutánpótlás biztosítására, éppúgy, mint az egyéb külföldi ösztöndíjak rendszerét

A kulturális és tudományos élet

-       Nyugat
o   irodalmi folyóirat
o   a leghíresebb magyar költői irányzat (Ignotus, Babits, Kosztolányi)
-       népi irók irányzata
o   a paraszti világ felé forduló irányzat
-       Bartók Béla és Kodály Zoltán
o   népdalgyűjtéseket végeztek
o   Bartók a legismertebb magyarok egyike
-       Szent-Györgyi Albert
o   Nobel-díjas magyar tudós
o   a paprikából vonta ki a C-vitamint

o   az egyetlen olyan Nobel-díjasunk, aki Magyarországon végezte kutatásait (a szegedi egyetemen)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése