2015. december 19., szombat

7. osztály_órai jegyzet_A Bach-rendszer

-          Magyarország a Habsburg Birodalom része
o   ez a birodalom, mely javarészt történelmi véletlenek összjátékaként született, sok népet egyesített egy dinasztia uralma alatt 1848/49-ben válaszúthoz érkezett
o   két fontos kérdés előtt állt a birodalom
§  hogyan viszonyuljon a század nagy eszméihez: a liberalizmushoz és a nacionalizmushoz
·         Mi volt az eddigi álláspont?
o   eddig szigorúan felléptek ellene
o   az 1848 előtti időszakban Klemens von Metternich herceg alapelvei szerint jártak el
o   úgy vélték, hogy a soknemzetiségű birodalom végét jelentené, ha nem lépnének fel a nemzeti törekvések ellen
o   a liberalizmus pedig sokszor összekapcsolódott a nacionalizmussal, mint például a magyar reformellenzéknél is
·         a gyakorlati kérdés, hogy vezessenek-e be alkotmányt, amely korlátozza az uralkodót is vagy abszolutizmus működjön
§  a másik kérdés, hogy egységes, központosított birodalmat hozzanak-e létre, vagy az egyes részeknek (Magyarországnak, Csehországnak, Horvátországnak) legyen-e nagyfokú önállósága
·         a központosított államot centralista államnak nevezzük, a tagállamok nagy önállóságát föderalizmusnak
o   példa mai föderalista berendezkedésre az USA vagy Németország
o   A magyar ellenzék melyiket támogatta?
§  a föderális-alkotmányos irányt
-          a döntés: centralizáció és abszolutizmus
o   a korszak a nevét a belügyminiszterről, Alexander Bach báróról kapta
§  Alexander Bach építette ki a szabadságharc utáni Magyarországon folytatott osztrák politikai rendszert

-          Hogyan működött az abszolutizmus?
o   nincs alkotmány, az uralkodó és közvetlen kormányzata dönt a kérdésekben - a rendszer központjában Ferenc József állt
§  Ferenc József ekkor nagyon ambiciózus huszonéves fiatalember
§  Ferenc Józsefet anyja, Zsófia főhercegnő határozott, abszolút uralkodónak nevelte
·         maga a főhercegnő is komoly befolyással volt a birodalom politikájára
§  arra késztették fel, hogy ő az isteni eredetű egyeduralkodó, mely személyiségét eltorzította
§  hihetetlen gőg és felsőbbrendűség tudat alakult ki benne
·         családtagjaival való kapcsolatait is uralkodó-alattvaló viszonyban értelmezte
§  katonaként nevelkedett, a hadseregben érezte hatalmának legfőbb biztosítékát
§  érzelmileg elég sivárnak mondható: a művészetek sem nagyon érdekelték, könyvet egyáltalán nem olvasott, kreatív ötletet nem ismerünk tőle
§  alattvalóitól elvárta a parancsok végrehajtását, de saját uralkodóképében is a hatalmas munkabírás volt a legfőbb szempont: éjjel-nappal dolgozott
o   katonaság
§  az elnyomás gyakorlati alapja a Magyarországon nagy számban állomásoztatott haderő volt
§  a volt magyar honvédokat olasz és lengyel területekre vezényelték a császári hadseregekben, természetesen nem maradhattak Magyarországon
§  ekkor épült a gellérthegyi Citadella
·         építésének célja a katonai erő fitogtatása volt
·         míg egy város fölé épített erőd a város megvédését szokta erősíteni a budai Citadella pont ennek ellenkezőjét: a város lakosságának megfélemlítését
·         az osztrák katonaság ágyúit Pestre irányítva jelezte a magyar lakosságnak erőfölényét
o   rendőrség és kiterjedt besúgóhálózat
§  vezetője Kempen báró volt
§  1849 ás 1855 között a besúgói jelentések alapján 7545 hazaárulási pert indítottak
o   cenzúra
o   külföldi hivatalnokok kerülnek pozíciókba
§  Bach új, főleg osztrák és szláv tisztviselők ezreit állította munkába a magyar közigazgatásban
§  mivel magyaros viseletben kellett járniuk, atillát, kunkalapot viseltek a nép gúnyosan „Bach-huszároknak” hívta őket

-          a centralizáció
o   a hagyományos közigazgatást megváltoztatták
§  ezek a vármegyék, melyekben a magyar köznemesség nagyon erős pozíciókkal rendelkezik
§  így megtörhető az országrészek hagyományos történelmi kapcsolata
§  felszámolhatóvá válnak a magyar függetlenségi törekvések fészkei
o   Erdély nem egyesülhetett Magyarországgal
§  ez a magyar rendek régi követelése, az osztrákok többször ígéretet tettek rá
o   e mellett Horvátországot, a Határőrvidéket, a Szerb Vajdaságot és a Temesi Bánságot is leválasztották Magyarországról
§  hagyományosan ezek is a magyar korona országai voltak, de valójában kevés magyar élt ezeken a területeken
§  ezeket közvetlenül Bécsből irányították
o   Magyarországot 5 kerületre osztották
§  ezek alá sorolták be a megyéket, sok esetben megváltoztatva a hagyományos vármegyehatárokat
o   egyéb egységesítő törvények
§  megszüntették a magyar területeket a többi tartománytól elválasztó belső vámhatárt
§  egységesítették a birodalomban az adórendszert
§  a birodalmi mértékrendszert, a vasúti rendtartást, a postaforgalmat is kiterjesztették Magyarországra
§  bevezették Magyarországon az osztrák polgári és büntető törvénykönyvet
§  nyolcosztályos gimnáziumi rendszert és az érettségit ekkor vezették be

-          a Bach-korszaknak előremutató intézkedései is voltak
o   a kortársak a Bach-rendszert egy felülről Magyarországra kényszerített, elnyomó hatalomnak érezték, de ma már a történészek kicsit árnyaltabban látják a korszakot
o   ezek nem külön Magyarország számára voltak előremutatóak, hanem a 19. század közepi európai fejlődés vívmányai voltak, melyek Habsburg közvetítéssel Magyarországra is megérkeztek
o   1848 jobbágyfelszabadítását meghagyták
§  csak kicsit változtatták meg a paraszti földek megváltásának feltételeit
·         a nemesek az államtól nem pénzt, hanem kárpótlási jegyet kaptak, így nem jutottak azonnal tőkéhez
o   a törvény előtti egyenlőség is megvalósult
o   6-12 év között kötelezővé vált az elemi oktatás

o   a vasútépítés rohamosan haladt Magyarországon is

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése