2015. december 10., csütörtök

6. osztály_órai jegyzet_Mátyás uralkodása

Mátyás külpolitikája

-          Mátyás tervei
o   hosszú távú terve a német-római császári cím megszerzése volt
o   ehhez egy erős közép-európai hatalom kialakítása szükségeltetett
o   elsősorban a császári címhez ugródeszkának tekintett Cseh Királyság és a nyugati szomszéd, Ausztria volt célkeresztjében
-          hadserege
o   a híres fekete sereg
o   zsoldossereg volt, sok külföldi katonával
o   10 000 főből állt
o   vezetője a legendás Kinizsi Pál
o   fenntartásának költsége óriási volt, Mátyás szinten minden évben rendkívüli hadiadót szedett be fenntartására
-          török ellenes hadjáratok
o   apja a nándorfehérvári diadallal pár évtizedre elcsendesítette a törököket
o   Mátyást bírálták is azért, hogy nem szervezett nagy, a törököket Európából kiűző keresztes hadjáratot, pedig lett volna lehetősége erre
§  a történészek ma már úgy tartják, hogy Mátyás helyes döntéseket hozott: a törökök ellen csak komolyabb európai összefogással lehetett volna sikeres
o   uralkodása elején két fontos végvárat, Jajcát és Szabácsot foglalt vissza a töröktől
o   1479-ben híres hadvezére, Kinizsi Pál verte meg az Erdélybe betörő törököket
-          a cseh háborúk
o   az ok, ami miatt igényt tarthatott a cseh trónra
§  első felesége a cseh király lánya volt
§  Jan Hus követőit eretneknek nyilvánították és Mátyás keresztes hadjáratot vezetett volna ellenük Csehországba
o   a hosszú háborúskodás alatt elfoglalta Morvaországot és Sziléziát, de a cseh koronát nem tudta megszerezni
-          Bécs elleni hadjárat
o   uralkodása végén elfoglalta Bécset, de a császári címhez nem jutott közelebb

Mátyás belpolitikája

-          sok reformot hozott
-          célja
o   nagyobb bevételek
o   csak az uralkodótól függő államigazgatás kialakítása
-          reformjai a nagyobb bevételért
o   sok adónemnek megváltoztatta a nevét
§  Mire lehet ez jó?
·         az uralkodók a megelőző évtizedekben sokaknak adtak mentességet egyes adók alól
·         az új adó bevezetésével ezek a mentességek megszűnnek, még ha lényegében az adó ugyanaz marad is
§  példák
·         a harmincadvámot koronavámmá nevezi át
o   a kapuadóból füstadó lesz
§  a kapuadót portánként fizették, de egy nagy kapu mögött gyakran több jobbágycsalád is élt
§  a füstadót kéményenként, így minden családnak fizetnie kellett
§  a bevétel így jelentősen nőtt
o   rendszeresen kivet rendkívüli hadiadót
o   bevételei: 700 000 forintra rúgnak évente
§  ez a francia királyéhoz hasonló
-          az uralkodó hatalmának növelése, a rendekének a csökkentése
o   a kincstartóság, vagyis a pénzek kezelése uralkodói felügyelet alá került
o   a bíróságokat összevonta, ő maga is ítélkezett
o   átszervezte a kancelláriát, élére saját híveit állította
o   Vitéz János-féle felkelés
§  1471-ben korábbi nevelője vezetésével keltek fel ellene urak
§  a felkelés leverése után Mátyás nem hívta össze az országgyűlést, hanem rendeletekkel kormányzott

Igazságos volt-e Mátyás?

-          Mátyás királyról sok monda, mese is szól
o   álruhába öltözve járta az országot és igazságot tett
o   „Mátyás, az igazságos” vagy „Meghalt Mátyás, oda az igazság!” ismert szerkezetek
-          Hogyan gondolkoztak az emberek Mátyásról a korában?
o   a jobbágyok: nagy adókat vetett ki rendre – nem szerették
o   a nemesek: úgy gondolták egy közülük, kiemelkedett, majd lenézi őket, a rendi gyűlést nem hívta össze – nem szerették
o   a bárók: kiszorította őket a kormányzásból – nem szerették
o   a külföld: lenézik származása miatt
-          Mátyás korában a leggyűlöltebb uralkodó volt
-          Mégis miért alakultak ki róla ezek a mondák?
o   Mátyást nagyon szerették, de nem saját korában, hanem pár évtizeddel utána
o   Mátyás az erős kormányzást és az adók szigorú beszedését egy erős ország kialakítására használta
§  Magyarországon rend volt
§  Magyarországot senki nem fenyegette külföldről, sőt Mátyás foglalta el Csehország és Ausztria egy részét
o   Milyen világ jön Mátyás után?
§  gyenge kezű uralkodók, anarchia, majd a török 150 évre megszállja az országot

§  az emberek visszakívánkoztak Mátyás korába, akkor már a rendszeresen kivetett hadiadók emléke nem volt olyan erős

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése