2015. december 8., kedd

8. osztály_órai jegyzet_A Tanácsköztársaság bukása és Horthy hatalomra jutása

A kommunista magyar állam kiépülése

-          államosítás
o   a földekből nagy termelőszövetkezeteket (tsz-ek) alakítottak
§  egyelőre csak a 100 holdnál nagyobbakat, de a földosztás elmaradása közömbössé vagy éppen ellenségessé tette a parasztságot
o   államosították a vállalatokat, gyárakat, bankokat kárpótlás nélkül
-          a közigazgatást átszervezték
o   szovjet mintára tanácsokat hoztak létre
o   a vezető réteget mindenhol lecserélték: a hirtelen hatalomra jutó kommunisták nem értettek mindig a feladatukhoz
-          a lakosság helyzete
o   a többség ellenkezett, ellenállt
o   a kommunisták őket a rendszer ellenségeinek tekintették
o   ellenük bevezették a vörösterrort
§  törvénytelen eljárással, gyorsított úton ítéltek el embereket
§  sokakat meggyilkoltak
§  kb 500 halálos áldozata volt a diktatúrának pár hónap alatt
·         különösen hírhedtté vált a Cserny József vezette 200-400 fős alakulat, az ún. Lenin-fiúk
-          szociális intézkedéseik
o   mint baloldali irányzat természetesen teljesen át akarták formálni a társadalompolitikát is
o   társadalompolitikájuk nem lehetett sikeres
§  szociális intézkedései, ígéretei azonban egy modern jóléti társadalom lehetőségeit is meghaladták volna, nemhogy egy háborúban kimerült, blokáddal sújtott országét
§  legtöbb intézkedésükre nem volt pénz, a valóságban nem működtek
o   az intézkedések:
§  emelték a munkások bérét
§  ingyenessé tették az orvosi ellátást
§  általános nyugdíjjogosultságot terveztek bevezetni 60 éves korhatárral
§  a nyomortelepeken élők és a menekültek problémáját lakásrekvirálásokkal próbálták megoldani
·         a fővárosban kb. százezer munkáscsaládot társbérlőként telepítettek be polgári lakásokba
§  a szociális és egészségügyi problémákat okozó alkoholfogyasztás ellen szesztilalmat rendeltek el
§  a Balatonhoz vittek üdülni szegény gyerekeket

A Tanácsköztársaság külpolitikája és bukása

-          a külpolitika célja:
o   Magyarország területéből minél nagyobb részt őrizzenek meg
o   ekkorra kiderült, hogy nem elsősorban a diplomáciai út a nyerő; ütőképes hadsereg is kell
-          az első lépések
o   szövetséget kötöttek a Szovjetunióval
o   azonnal megkezdték a Vörös Hadsereg szervezését
§  a régi tisztikar egy része – sokszor meggyőződése ellenére – felsorakozott a Tanácsköztársaság honvédő harca mellé
-          a Vix-jegyzék
o   a Forradalmi Kormányzótanács – békés szándékát hangsúlyozva – visszautasította a Vix-jegyzéket
o   az antant újabb javaslata kedvezőbb volt
§  a Vix-jegyzékben foglaltakhoz képest 25 kilométerrel keletebbre javasolta a demarkációs vonalat
o   a Kormányzótanács csak feltételekkel lett volna hajlandó ezt elfogadni
o   az antant döntött: a magyar kommunista államot fegyverrel le kell győzni
§  egyrészt a jegyzékek elutasítása miatt
§  másrészt a kommunizmus terjedésének megakadályozása miatt
§  a támadások
·         a román hadsereg április 16-án a demarkációs vonal teljes hosszában megindította támadását
o   április 30-ára egyetlen hídfő kivételével mindenütt elérték a Tisza vonalát
·         az egy héttel később meginduló csehszlovák csapatok május 1-jére elérték a Miskolc–Diósgyőr–Ózd-vonalat
o   a Tanácsköztársaság fegyveres válasza
§  gyors ütemben folyt a munkások toborzása a Vörös Hadseregbe, melynek létszáma április végére elérte a 70 ezer főt
§  a Vörös Hadsereg ellentámadásba lendült a csehszlovák fronton
·         hamar elfoglalták Kassát, Eperjest, majd Bártfánál elérték a történelmi Magyarország határát
o   az antant válasz
§  Clemenceau, a békekonferencia francia elnöke követelte a magyar északi hadjárat leállítását követelte
·         az elutasítás antanttámadással fenyegetett
·         teljesítése esetén a békekonferenciára szóló meghívást és elismerést ígért
o   bár a proletárdiktatúra vezetőit megosztotta a Clemenceau-jegyzék, hosszas viták után mégis az elfogadása mellett döntöttek
§  sokan nagy hibának tartották a Vörös Hadsereg visszahívását egy győzelmes hadjáratról
§  de a hadsereg nem hivatásos hadsereg volt, főleg budapesti munkások alkották és pár hét után – ezt erősítik meg a levéltári források a hadsereg vezetőitől Budapestre küldött jelentések – bomladozóban volt
§  e mellett a szovjetektől semmilyen támogatást nem kapott és remélhetett Magyarország
§  az antant támadást pedig a román és a szerb haderő már várta is
§  a Kormányzótanács július első napjaiban így kiürítette a Felvidéket
o   a Tanácsköztársaság ekkorra külső és belső helyzetet tekintve is reménytelen helyzetbe került
§  a Tanácsköztársaság belső támogatottsága is leszűkült
·         a társadalom jelentős része passzívan kivárt, és mind többen fordultak ellene is
§  a régi jobboldali katonatisztek puccsot szerveztek
·         Bécsben magyar emigránsok Bethlen István vezetésével megalakították az Antibolsevista Comitét (ABC)
·         Szegeden pedig egy jobboldali szervezkedés megkezdte a „magyar nemzeti hadsereg” felállítását
o   hadügyminisztere Horthy Miklós lett
§  a románok közben az antant ígérete ellenére nem vonultak a Tiszántúlról
·         sőt, a román csapatok július 30-án Szolnoknál átkeltek a Tiszán, nyitva állt előttük az út a főváros felé
·         augusztus 4-én a román csapatok bevonultak Budapestre
o   a Kormányzótanács és a pártvezetés felismerte a helyzet reménytelenségét, s a további véráldozatokat feleslegesnek ítélve lemondott (augusztus 1.)

§  a kommunisták 133 napig voltak hatalmon, de így is nagy hatást tettek Magyarország történelmére

Horthy hatalomra jutása

-          a zűrzavar hetei
o   a Tanácsköztársaság bukásával Magyarország központi hatalom nélkül maradt
o   ez az állapot több hónapig tartott, ami teljes káoszt és zűrzavart eredményezett
-          a tényezők
o   a román hadsereg megszállva tartotta a Tiszántúlt
§  a románok nagyon sok élelmiszert begyűjtöttek, amit tudtak  elhurcoltak – ezt rekvirálásnak nevezzük
§  közlekedési eszközöket, például mozdonyokat szállítottak ki az országból
§  egész gyárakat telepítettek át Romániába
§  Milyen alapon tehették ezt?
·         Románia győztes, Magyarország vesztes állam volt az első világháború után és a románok ezt hadizsákmányként vitték el, annak ellenére, hogy Magyarországgal még nem zárultak le a győztesek béketárgyalásai, tehát pontosan nem lehetett tudni, mekkora jóvátételt kell fizetni
§  az antant többször is felszólította őket, hogy vonuljanak ki Magyarország területéről, de ezt nehezen tették meg
o   szélsőjobboldali szabadcsapatok
§  a kommunista hatalom vörösterrorrja után következett a fehérterror
§  a szélsőjobboldali félkatonai szervezetek a Tanácsköztársaság vezetőit, abban tisztségeket viselőket kutatták fel és végezték ki bírói ítélet nélkül
§  sok esetben a vörösterrorra adott válasz, bosszú volt a fehérterror, de nem különbözött semmiben tőle
§  áldozatai kb. 1000-1500-an lehettek
§  a terror áldozatai közt sok volt a zsidó
·         a szélsőjobb különben is antiszemita volt, de mivel a kommunista párt vezetői között, vagyis a Tanácsköztársaság vezetői között is sok volt a zsidó ez is oka volt a zsidóellenességnek
o   Horthy Miklós „nemzeti hadserege”
§  a jobboldal Szegeden szerveződődött
§  ennek az irányzatnak a katonai erejét Horthy Miklós a Monarchia egyik korábbi tábornoka szervezte meg
§  a Tanácsköztársaság bukása után megszállta Dél-Magyarországot
-          a helyzet megoldása
o   az antant végül az egyetlen komolyan szóba jöhető tényezőt: Horthy-t támogatta
§  Horthy – aki az egyetlen számba vehető fegyveres erővel rendelkezett – helyesen ismerte fel, hogy itt az alkalom a hatalom megragadására
§  Horthy tisztjei katonai diktatúrát akartak bevezetni, de Horthy, aki tudta, hogy csak az antant támogatásával őrizheti meg hatalmát, elfogadta az általános választásokról, a békealáírásról, a többpártrendszerről szóló feltételeket
o   Horthy miután a románok kivonultak a Tiszántúlról november 16-án admirálisi egyenruhában, fehér lovon bevonulhatott Budapestre
o   természetesen egyből választásokat tartottak
§  a parasztságot képviselő kisgazdapárt nyert
·         az új nemzetgyűlés 149 képviselője közül 77 volt kisgazda („csizmás nemzetgyűlés”), míg 76 egy másik jobboldali pártot támogatott
§  a szociáldemokraták tiltakozásul a körülmények miatt nem vettek részt a választásokon

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése