2015. december 2., szerda

8. osztály_órai jegyzet_Az őszirózsás forradalom

-          a Horthy-korszak főbb politikai csoportjai
o   kommunisták
§  a kommunizmus marxi eszméjét akarták megvalósítani
§  az oroszországi helyzet a mintájuk, ahol a kommunisták Lenin vezetésével hatalomra kerültek
§  hasonlóan az oroszországi testvérpártjukhoz ők is forradalmat akartak és radikálisan megváltoztatni mindent
§  állami tulajdonba venni mindent
§  köztársaságot kialakítani a királyság helyett
§  Kun Béla a vezetőjük
o   szociáldemokraták
§  szintén baloldali irányzat, de nem olyan szélsőséges, mint a kommunisták
§  a munkásság érdekeit akarták érvényesíteni
§  demokráciát, a választójog kiterjesztését és köztársaságot akartak
o   Károlyi Párt
§  nyugati mintájú liberális országot akartak kialakítani
§  a választójog kiterjesztését, köztársaságot
§  békés irányzat, a háború közben is erre agitáltak
§  Károlyi Mihály a legismertebb politikusuk
o   jobboldal
§  a világháború alatt Tisza István vezetésével ők vannak hatalmon
§  a világháború előtti világot szerették volna visszahozni
§  fontosak olyan szimbólumok, elvek számukra, mint az erős Magyarország, a család, a hagyományos értékek
§  a királyságot szeretnék megtartani
§  Horthy Miklós, a Monarchia egyik korábbi vezető tisztje a legismertebb politikusuk lesz
o   nyilasok
§  szélsőséges rasszista, antiszemita irányzat
§  sok mindenben hasonló a németországi nácikhoz

-          időszakunk főbb korszakai
o   a háború 1918-as befejezése után pár kaotikus év következett, ahol sok változás követte egymást
§  az őszirózsás forradalom népköztársaságot hozott létre
§  a kommunisták az ún. Tanácsköztársaságot hozták létre
o   1920-1944-ig Horthy kerül hatalomra, és olyan rendszert hoz létre, ahol a jobboldali kormányzópárt hatalma nem forog veszélyben, így ez egy egységes kor, ezt nevezzük Horthy-korszaknak
o   1944-45: nyilas uralom

Az őszirózsás forradalom

-          az ország helyzete a háború végén
o   1918 őszén a Monarchia végnapjait élte, szeptember közepe óta az antantseregek már akadálytalanul nyomulhattak előre a Balkánon
o   az ország lakóinak helyzete
§  a háborúban kimerült, az antant blokádjába zárt országban 1918 őszétől egyre súlyosabb szén-, nyersanyag- és élelmiszerhiány lépett fel
§  a közlekedés és szállítás teljes zűrzavara volt jellemző
§  a békegazdaságra való átállás nehézségei miatt az üzemek jelentős részében szünetelt a termelés
§  a munkáselbocsátások és a leszerelt katonák tömegei miatt a munkanélküliség az elviselhetőség határáig fokozódott
-          Károlyi Mihály hatalomra jutása
o   a háború alatt a jobboldali Tisza István vezette a kormányt
o   ellenzékben a Károlyi Párt volt
§  ő polgári demokratikus reformokat, földosztást, az általános választójog bevezetését és nemzetiségi egyenjogúságot akart
§  ellenezte az Osztrák–Magyar Monarchia és Németország szövetségét: ehelyett az antantbarát külpolitika híve volt
§  Károlyi a polgári radikálisokkal és a szociáldemokratákkal megalakította az ún. Magyar Nemzeti Tanácsot
o   az őszirózsás forradalom
§  1918 október 31-én a hazatérő katonák letépve sapkájukról a Monarchia jelképét, és helyébe őszirózsát tűztek – innen a forradalom elnevezése
§  a forradalom jórészt békés volt, a kormány nem tanúsított ellenállást
§  Tisza Istvánt viszont katonák felkeresik lakásán és meggyilkolják
§  Károlyit támogatják
o   a Magyar Nemzeti Tanács alakít kormányt
§  Károlyi lett a miniszterelnök
§  szociáldemokrata és polgári radikális politikusok kaptak benne helyet
-          a Károlyi-kormány előtt álló feladatok
o   az államforma kérdése
§  a király lemondása
·         1918 november közepén IV. Károly király lemondott uralkodói jogainak gyakorlásáról
§  a Nemzeti Tanács számára nem volt kérdés, hogy nem monarchiaként, hanem köztársaságként képzeli el az állam jövőjét
·         kikiáltották a a népköztársaságot
·         köztársasági elnökké Károlyi Mihályt választották
§  Magyarország ezzel független állammá vált
·         ekkor azonban még nem lehetett tudni, hogy a békekonferencia milyen területeket akar elcsatolni a történelmi Magyarország területéről
o   a nemzetiségi politika
§  nagyon fontos kérdés volt, hogy az új magyar köztársaság milyen elveket képvisel a Magyarország területén élő nemzetiségekkel szemben
·         Erdélyben többségében románok, a Felvidék nagy részén szlovákok, a Délvidéken szerbek éltek
§  a nemzetiségek célja
·         ekkor már biztos a Monarchia felbomlása és az, hogy megalakul Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia területe is nőhet
·         a nemzetiségek saját, minél nagyobb területű államot akartak
·         Mit tudnak azért tenni a nemzetiségek, hogy növeljék leendő államuk területét?
o   ezért lobbiznak a békekonferencián
o   katonasággal próbálják kikényszeríteni ezt
§  mind a románok, mind a csehszlovákok felszerelik hadseregüket, amelyek a magyar határnál várakoznak arra, hogy ha kell fegyverrel próbáljanak nagyobb területet szerezni
§  Mit tesznek, mit tehetnek Károlyiék?
·         ajánlanak egy másik lehetőséget: egyesüljenek az itt élő népek egy nagy közép-európai szövetségi államban
o   a környező népek ezt természetesen nem veszik komolyan
·         Mit tesznek Károlyiék a külső fenyegetettséggel szemben?
o   ez a Károlyi-kormány nagy hibája azóta is
§  sokan emiatt hazaárulónak tartják és nagy bűn elkövetőjének, vannak akik naiv hibaként értékelik
o   Károlyi hitt a békében, le akarta zárni a háborút és hitt a wilsoni pontokban, hogy az alapján fogják rendezni a békeszerződéseket
§  a románok és a csehszlovákok hadseregével szemben pedig nem állt magyar had
·         a szomszédos országok ahogy csak lehetett tolták előre hadseregeiket, míg Károlyiék a wilsoni elvek szerinti békemegállapodásban hittek
·         a román hadsereg 1919 januárjának végéig érdemi ellenállás nélkül megszállta az egész történelmi Erdélyt
o   egy puskalövés sem hangzott el
·         ezzel egy időben az antant követelte a Felvidék kiürítését is, amelyet a csehszlovák csapatok így szinte akadálytalanul foglalhattak el az év végéig
o   a magyar hadsereg
§  a háború után szétoszlott, teljesen rendezetlenül tértek vissza a békére, a családjukhoz való hazamenetelre vágyó katonák
§  Károlyi nem tett lépéseket a magyar hadsereg újra történő felállítására
§  hadügyminisztere, Linder Béla egyenesen kijelentette: „Soha többé nem akarok katonát látni!”
o   a földosztás
§  Károlyi Mihály gróf saját birtokán kezdte meg a földosztást
§  azonban ez nem elégítette ki a paraszti tömegeket, mert a földosztás nem indult be országszerte
o   szociális reformok
§  munkanélküli-segély
§  adóhátralék elengedése
§  a 14 éven aluli gyermekek foglalkoztatásának betiltása
§  emelték a béreket
§  a leszerelt katonáknak jelképes végkielégítést adtak
o   az általános választójog bevezetése
§  sokáig húzták a bevezetését és ezen nagy tömegeket veszített a Károlyi-párt
§  21 éven felüli férfiak, és a "bármilyen hazai nyelven írni- olvasni tudó" 24 éven felüli nők
§  a magyar táűrsadalom több, mint 50%-a választó lett volna
§  a korszak egyik legdemokratikusabb választójoga lett ez, de a Károlyi-kormány bukása miatt soha nem tartottak ez alapján választásokat Magyarországon
o   fellépés a szélsőségek ellen
§  a kommunista mozgalom születése
§  a szélsőjobboldali fenyegetés
§  mintegy 50 kommunista vezetőt vettek őrizetbe, a párthelyiségeket bezárták
-          a Vix-jegyzék
o   március 20-án az antant budapesti katonai missziójának vezetője, Vix alezredes átadta jegyzékét, amely a nagyhatalmak új magyar–román demarkációs vonalát tartalmazta
o   ez újabb, jelentős magyar területek átengedését követelte Romániának
§  a demarkációs vonal Szatmárnémeti–Nagyvárad–Arad között húzódott, az ettől keletre lévő területeket a román csapatok szállják meg és bevezetik a román közigazgatást
§  a vonaltól nyugatra egy 40-50 kilométer széles, semleges zónát jelöltek ki (ebbe került volna Debrecen, Szeged, Gyula), melyet a szövetséges csapatok ellenőriztek volna

o   mivel a kormány ezeket a feltételeket sem elfogadni, sem (a helyén maradva) elutasítani nem tudta, lemondott

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése