2015. december 2., szerda

6. osztály_órai jegyzet_Hunyadi János törökellenes harcai

Trónviszályok Zsigmond halála után:

-          Zsigmondnak nem volt fiú utóda, így lányának férjét, Habsburg Albertet koronázták királlyá
§  a német-római császári címet is Albert szerezte meg
o   rövid uralkodását a bárókkal való viták jellemezték
§  1439-ben a királlyal elégedetlen (elhagyta az országot mint német-római császár) rendek országgyűlést hívtak össze
·         elérték, hogy több dolgot is csak a rendek beleegyezésével tehetett meg Albert
§  a rendi monarchia működése a valóságban 1439-től kezdődik Magyarországon
·         a rendi gyűlés: az ország lakóinak van beleszólása az ország ügyeibe
·         az ország lakóin persze nem mindenkit értettek - Kik voltak a rendek?
o   az egyházi vezetők
o   a nemesek
o   a városi polgárok
·         korábban a király és a királyi tanács dekrétumai jelentik a törvényeket, ekkortól ténylegesen a király és a rendek vitáiban, kompromisszumaiban alakulnak a törvények
·         általában a Pest melletti rákosi mező a gyűlés színtere hívták össze
o   mindössze két év uralkodás után, a törökök ellen hadba induló király a magyar táborban kitört vérhas-járványban meghalt
o   Alberthez két fontos elem kapcsolódik
§  ő az első magyar uralkodó a Habsburg házból, akik majd hosszú évszázadokig állnak később a magyar állam élén
§  a rendi monarchia működése a valóságban 1439-től kezdődik Magyarországon

-          trónviszály Albert halála után
o   a kérdés természetesen az: van-e fia Albertnak?
§  igen is és nem is, felesége ugyanis állapotos, de a fiú csak Albert halála után született meg
o   két királyt választanak
§  megkoronázzák a megszülető csecsemőt V. László néven
§  a nemesek viszont Albert halála után egy nekik tetsző személyt, Jagelló Ulászlót hívják meg a trónra
·         a 16 éves Jagelló Ulászló lengyel király volt
·         Miért teszi ezt a magyar nemesség?
o   a nemesség úgy gondolta, nagy hatalmat tud kialakítani a fiatal, külföldről érkező király felett
o   tőle a török ellen is segítséget vártak, Lengyelország támogatásában bíznak
§  Melyik király fog a gyakorlatban uralkodni?
·         az ország nemesei Ulászlót támogatják
·         a csecsemő Lajos és anyja a nyugati szomszéd III. Frigyes Habsburg uralkodóhoz menekült
o   a komorna emlékiratában írja le, hogy lopta el Visegrádról a koronát
§  a visegrádi fellegvárban őrizték a Szent Koronát
§  Erzsébet egy komornája lereszelte a lakatokat és egy párnába varrva ellopták a koronát, mert Erzsébet tudta, hogy várandós és a trónörököst hordja
§  Lászlót Fehérvárott 3 hónapos korában meg is koronázták
§  Ulászló közeledtével a bölcsőbe rejtették a koronát, majd Bécsújhelyre menekült udvarával
o   Magyarországon lényegében polgárháború tört ki a két király hívei között
§  ebben az ellentétben Ulászló hívei kerekedtek fölül

-          Hunyadi János felemelkedése
o   a polgárháborús zavaros helyzetben egy harmadik tényező is felemelkedik: a törökök elleni harcokban kitűnő, a polgárháborúban Ulászlót támogató katona: Hunyadi János
-          Kik voltak a Hunyadiak?
o   valószínűleg havasalföldi származású román lovag
o   apja, Vojk a románok lakta Havasalföldről települt át, 1409-ben kapta meg Hunyadvárat, János nyugati és törökellenes zsoldosként edződött
o   Zsigmond udvarában már ott van és Ulászló mellett a polgárháborúban alapozta meg hírnevét
o   ekkor Magyarországon még középbirtokosnak számít a Havasalföldön előkelő család

-          Hunyadi török ellenes sikerei
o   offenzív hadjáratot tervezett az utóbbi évtizedek védekezése után
o   1442-ben két nagy győzelmet is aratott
§  a győzelmes hadvezér mítosza teremtődik meg ekkor
o   „hosszú hadjárat” - 1443 október – 1444 január
§  a sikeres hadjárat
·         Hunyadi télen indította a hadjáratot, ami szokatlan volt a korban
·         célja az volt, hogy minél mélyebben betörjön a török területre
o   sok területet nem foglaltak el, a várakat kikerülték, de nagyon mélyen betörtek a Török Birodalom területére
·         1444 januárjában tértek vissza
§  egész Európát fellelkesítette, mindenki róluk beszélt
§  az új cél megfogalmazódott: kiűzni a törököt Európából
·         a pápa is támogatta az akciót
·         a török szultán békét kért, cserébe Szerbia függetlenségét ajánlotta fel, ami a keresztények számára komoly siker volt harcok nélkül is
§  a drinápolyi békét meg is kötötték
§  Hunyadiék azonban megszegve a békét, elhamarkodottan támadtak: 1444 novemberében
·         Várnánál, a Fekete-tenger partján a keresztény hadak súlyos vereséget szenvedtek
·         Ulászló meghalt az ütközetben

·         1444-ben pár év alatt harmadszor maradt az ország király nélkül

-          Hunyadi kormányzósága (1446-1452)
o   az ország királya az 5 éves V. László lett, Habsburg Albert fia
o   László nagykorúvá válásáig Hunyadi Jánost kormányzóként nevezték ki az ország élére
§  hatalma korlátozott volt
·         nagyobb birtokot nem adományozhatott
·         nem rendelkezett szabadon a királyi jövedelmekkel

-          Hunyadi magánbirodalma
o   Hunyadi kicsit furcsa megfogalmazással nagy maffiacsaládként tűnik del az 1450-es években
o   hatalmának alapja az óriási földbirtok
§  a birtok egy részét nem becsületes úton szerezte: a tisztségekhez birtok is tartozott, ez volt lényegében a fizetés a tisztségviselőnek, de a tisztség betöltése után ezt vissza kellett szolgáltatni, Hunyadi azonban ezt nem tette mindig meg
§  a magánvagyon és a közvagyon nem vált el nála élesen: állami tulajdonú földeket is a sajátjaként kezelt
§  saját hű embereit juttatta hatalomhoz, látta el tisztségekkel
o   számtalan tisztségre megválasztották
§  erdélyi vajda, temesi ispán és nándorfehérvári várkapitány lett
§  később az egész délvidéki végvárrendszer kapitányává választották
§  megkapta a sóbányák és a teljes királyi sójövedelem kezelését

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése