2016. május 5., csütörtök

7. osztály_órai jegyzet_Korszakolás

-         a Horthy-korszak főbb politikai csoportjai
o   kommunisták
§  a kommunizmus marxi eszméjét akarták megvalósítani
§  az oroszországi helyzet a mintájuk, ahol a kommunisták Lenin vezetésével hatalomra kerültek
§  hasonlóan az oroszországi testvérpártjukhoz ők is forradalmat akartak és radikálisan megváltoztatni mindent
§  állami tulajdonba venni mindent
§  köztársaságot kialakítani a királyság helyett
§  Kun Béla a vezetőjük
o   szociáldemokraták
§  szintén baloldali irányzat, de nem olyan szélsőséges, mint a kommunisták
§  a munkásság érdekeit akarták érvényesíteni
§  demokráciát, a választójog kiterjesztését és köztársaságot akartak
o   Károlyi Párt
§  nyugati mintájú liberális országot akartak kialakítani
§  a választójog kiterjesztését, köztársaságot
§  békés irányzat, a háború közben is erre agitáltak
§  Károlyi Mihály a legismertebb politikusuk
o   jobboldal
§  a világháború alatt Tisza István vezetésével ők vannak hatalmon
§  a világháború előtti világot szerették volna visszahozni
§  fontosak olyan szimbólumok, elvek számukra, mint az erős Magyarország, a család, a hagyományos értékek
§  a királyságot szeretnék megtartani
§  Horthy Miklós, a Monarchia egyik korábbi vezető tisztje a legismertebb politikusuk lesz
o   nyilasok
§  szélsőséges rasszista, antiszemita irányzat
§  sok mindenben hasonló a németországi nácikhoz

-         időszakunk főbb korszakai
o   a háború 1918-as befejezése után pár kaotikus év következett, ahol sok változás követte egymást
§  az őszirózsás forradalom népköztársaságot hozott létre
§  a kommunisták az ún. Tanácsköztársaságot hozták létre
o   1920-1944-ig Horthy kerül hatalomra, és olyan rendszert hoz létre, ahol a jobboldali kormányzópárt hatalma nem forog veszélyben, így ez egy egységes kor, ezt nevezzük Horthy-korszaknak

o   1944-45: nyilas uralom

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése