2016. május 28., szombat

5. osztály_órai jegyzet_Az egyháziak

„Akik imádkoznak” – egyháziak a középkorban

Az egyházi rend tagjai sajátos, nemzetek feletti szervezetet alkottak: országhatároktól függetlenül tagjai voltak egy nagy létszámú, központosított szervezetnek, az egymás közti érintkezésben közös nyelvet, a latint használták.

-          az egyházi személyeket két nagy csoportra oszthatjuk
o   világi papság
§  szigorú alá-fölérendeltségi szervezetet alakított ki az egyház
·         pápa
·         érsekek
·         püspökök
·         plébánosok
§  ők a hívekkel foglalkoztak
·         működtették az egyházi szervezetet
·         pogányokat térítettek
·         ellátták az írásbeliséggel és oktatással kapcsolatos feladataikat
·         kereszteltek, házasokat adtak össze, temetéseket celebráltak
·         miséket tartottak: a Bibliát értelmezték a gyülekezetükben
§  az egyház bevételei
·         tized
o   egyházi adó, de a korban mindenki a katolikus egyház tagja, így mindenkinek fizetnie kell
o   a termény egy tizedét jelenti, a nemesek persze nem adóztak
·         nagy földbirtokadományok
o   az uralkodóktól és nemesektől is gyakran kapnak
o   ilyenkor úgy néznek ki, mint a klasszikus földbirtokosok, jobbágyok dolgoznak a földeken
o   ezek hatására az egyház hatalmas gazdagságot tudott felhalmozni

A szerzetesrendek

-          a szerzetesek nem papok, hanem keresztény férfiak és nők, akik életüket Krisztusnak és az Úrnak szentelik
o   a világtól elzártan, kolostorokban élnek
o   vezetőjük az apát
-          kialakulásának okai
o   a bűnök miatti szenvedés fontos a keresztény hitben
§  a szerzetesek bűnös emberi voltuk levezeklését tűzték ki célul, melyet egyéni akaratuk megtörésével, testi vágyaik féken tartásával reméltek elérni
o   kezdetben a kereszténység üldözött vallás volt
o   így a szenvedést, ami tehát a keresztény hit alapja a mindennapokban folyamatosan átélték a hívek
o   a 4. században a kereszténység elfogadott vallás lett, majd a Római Birodalom államvallása, nem üldözött többé
o   a kereszténység elfogadottá válásával a híveknek új vallásos kihívásokat kellett keresniük, hogy megéljék a krisztusi elvek szerinti életet
o   Egyiptomban a Kr. sz. 4. században alakultak az első rendek, majd terjedtek el Nyugat-Európában

A bencések

-          Szent Benedek alapítja a rendet a 6. században
o   részletes szabályzatot készít, ami a szerzetesek életének egészét lefedi
o   világtól elzárt közösségek jönnek létre
§  a kolostorok erdők mélyén, hegyek tetején, messze a lakott településektől jöttek létre
§  így könnyebb feladni az életet, elszakadni a családtól, ismerősöktől
§  így könnyebb a vallásos feladatokra koncentrálni
-          a rendbe belépő szerzeteseknek három fő fogadalmat kellett tenniük
o   engedelmességi fogadalom
§  a közösség vezetője az apát, ez a neki való teljes engedelmességet jelentette
o   szegénységi fogadalom
§  semmilyen tulajdonuk nem lehetett, sem ruha, sem egy toll vagy egy írólap
o   szüzességi fogadalom
o   különleges hivatásukhoz a különböző rendek még egy negyedik fogadalmat is tesznek
§  például az ifjúság nevelésére, a szegények felkarolására, az evangélium hirdetésére a pogányok között stb
-          a három fő feladatuk van a szerzeteseknek
o   Benedek jelmondata: „Ora et lanora” – „Imádkozzál és dolgozzál”
o   fizikai munka
§  az önellátás miatt főleg földművelés
§  kódexmásolás
o   tanulás (olvasás, írás)
o   liturgiai feladatok
-          a szerzetesi élet
o   a szabályzat szerint a szerzetesek szőrmecsuhát viseltek, mezítláb vagy saruban jártak
o   3 óránként közös imán vettek részt, hajnalban is
o   alázatosnak is kellett lenni
§  a fejet lehajtva kellett mindig járniuk
-          Kik és miért lettek tagjai a szerzetesrendeknek?
o   voltak, akik vallási okokból
o   voltak, akik gazdasági okokból
§  gyakori, hogy idős nemesek, mintegy öregek otthonaként vonultak be
§  nagyon sok gyereket adtak be szülők, akik nem akarták vállalni a felnevelésük költségeit
o   voltak, akik nem önszántukból kerültek be
§  egyes uralkodók politikai ellenfeleiket záratták be

Az eretnekek

-          valamilyen eltérés a Katolikus Egyház által elfogadott hitelvektől vagy vallásgyakorlástól
-          példák arra, mit tekint az egyház eretnekségnek
o   a csecsemők megkeresztelésének elutasítása
o   a kereszt szimbólum elutasítása
o   a világot nem isten, hanem a Sátán teremtette és ezért az gonosz és erkölcstelen, csak a mennyországot teremtette Isten
o   a szentek ereklyéinek nincsenek hatásai
o   a Bibliát olvasnia kell a laikusoknak is
-          általában az evangéliumi szegénységet hirdették, és azt hogy az anyagi világ a Sátán birodalma
-          kialakulásuk okai
o   a kora középkor végén az egyházban erkölcsi válság alakult ki, ezek a katolikus egyház „sötét évszázadai”
o   sokan változtatni szerettek volna, így egyre több olyan közösség alakult ki, amely szembehelyezkedett az egyházzal
o   a reformmozgalmak egy része az egyházon belül indult VII. Gergely irányításával, de voltak ettől független mozgalmak is
§  ezek a mozgalmak általában kérték a felvételüket a katolikus egyházba, nem azzal szemben, azon belül, azt bírálva jöttek létre
§  amely mozgalmakat az egyház nem fogadott el eretneknek számítottak
-          az eretnekmozgalmak elsősorban városokhoz kötődnek
o   a városi szegények körében különösen táptalajra talált az egyház szegénységét hirdető elv
-          Hogyan harcolt az eretnekek ellen a pápa?
o   kiközösítés
o   keresztes hadjáratok
o   inkvizíció: olyan egyházi bíróság, melynek feladatai az eretnekek felkutatása és elítélése

Az inkvizíció

-          az inkvizítorok
o   nem papok vezették, hanem profi inkvizítorok, akik erre voltak kiképezve és teljes állásként látták el feladatukat
o   a domonkosok: az eretnekek elleni küzdelemre létrejött rend
-          a vizsgálat módja
o   az inkvizítorok általában párban utaztak városról városra, faluról falura
o   nagyon sok iratanyagot készítettek: mindent feljegyeztek a kihallgatások során, így könnyen tudták hazugságon vagy ellentmondáson kapni a vádlottat
o   folyamatosan feszültségben tartották a vádlottat
o   a tárgyalás teljesen titokban zajlott
o   kínzásokat alkalmazhattak, ha valakiről úgy gondolták, hogy rejteget valamilyen információt, vagy nem vonja vissza eretnek nézeteit
o   kezdetben meg akarták győzni az eretnekeket, majd ha ez nem sikerült, csak akkor végezték ki őket

A koldulórendek

-          az eretnekmozgalmakkal szembeni küzdelemben már nem lehetett hagyományos eszközökkel fellépni
o   olyan mozgalom kellett, mely életmódjában az eretnekek által hirdetett evangéliumi szegénységet hirdeti, de hű a pápához
o   ezek a mozgalmak az ún. koldulórendek lettek
-          kialakulásuk, létrejöttük oka
o   az egyház közben egyre inkább elzárkózó lett: a sok szerzetesrend a világtól elzárt helyen alakult ki, az új központokban, a városokban, melyek gyakran kivonták magukat a püspökök földesúri hatalma alól egyáltalán nem jelent meg az egyház
o   az eretnekmozgalmak terjednek itt el
-          Assisi Szent Ferenc – a ferencesek alapítója
o   a rend fő jellemzői
§  az evangéliumi szegénység követése
§  prédikáltak
§  vitatkoztak a hitről az emberekkel

§  gyóntattak

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése