2016. március 23., szerda

5. osztály_órai jegyzet_A kereszténység tanai

Érdekességek Jézusról

-         Jézus születése körüli érdekességek
o   születése
§  Máté evangéliuma Jézus születését Heródes király – aki elrendelte a két év alatti kisgyermekek lemészárolását – idejére teszi
§  a zsidó történész Josephus Flavius beszámolója szerint röviddel Heródes halála előtt holdfogyatkozás volt
§  a csillagászok ezt a holdfogyatkozást Kr. e. 4–re teszik, ami alapján Jézus legvalószínűbben Kr. e. 6-ban született
§  mindenesetre Jézus születésének pontos dátuma történelmileg ellenőrizhetetlen
o   a csillag
§  a Halley-üstökös 70 napig volt látható Kr. e. 6-ban
§  sokan úgy vélik, hogy ez az égi jelenség lehetett vagy volt a Bibliban megemlített „Csillag” ami a napkeleti bölcseket Betlehembe vezette

-         a torinói lepel
o   a Torinóban talált anyag állítólag Jézus halotti leple volt, ami megőrizte egy férfi arcvonásait és testének lenyomatát
o   a lepel eredetéről sok vita van, a legutóbbi vizsgálatok szerint a középkorból származik

Jézus jelentősége:

-         Jézus a zsidó törvényekhez való szigorú ragaszkodást bírálta
o   míg egyesek szerint az Isten iránti szeretet lényege a törvények szigorú betartása, addig Jézus szerint ha a szertartásnak jut az elsőbbség az megrontja az erkölcsöket
o   lényegében Jézusé egy új irányzat volt a különben is sokszínű zsidó valláson belül
-         tanításainak lényege
o   vele eljön az Ószövetségben meghirdetett végítélet, eljön Isten országa, ahol erőszaknak, gyűlölködésnek nincs helye
o   az embereket arra intette, hogy bánják meg bűneiket
o   életük minden napját úgy tekintsék, mintha az lenne az utolsó
o   szeressék az idegeneket, még az ellenségeiket is
o   tartózkodjanak ne csak a házasságtöréstől, gyilkosságtól, lopástól, de a bujaságtól, gyűlölködéstől és a kapzsiságtól is

o   nem a sikereseket mondotta áldottnak, hanem a szegényeket és meghurcoltakat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése