2016. március 19., szombat

5. osztály_órai jegyzet:_A kereszténység születése I.

Palesztina a Krisztus születése körüli időkben

-         Jézus Palesztinában, az egykori zsidó állam területén született
-         a terület ekkor az utolsó zsidó király, Nagy Heródes király közvetlen uralma alatt állt, pár évvel később Róma Júdea néven provinciává szervezte
-         a zsidóságon belül sok törésvonal létezett, főleg vallási kérdésekben
o   a törvény értelmezésének rugalmasságában is volt nézeteltérés az egyes csoportok között
§  ezek a mózesi törvények, amiket az Ószövetség első könyvei tartalmaznak
§  voltak, akik a mózesi Törvény betartásának fanatikus hívei voltak, mások lazábban értelmezték volna ezeket
-         a messiásvárás megjelenése
o   sok zsidó remélte, hogy a rómaiakat egy, a mintának tartott Dávid király vonalából származó zsidó király fogja felváltani
-         megjelenik a megváltáshit
o   a Messiás saját szenvedései és halála útján megváltja az embereket bűneiktől és ők elnyerhetik a feltámadást és az örök életet
-         ebben a történelmi helyzetben jelent meg Jézus

Bibliai történetek Jézusról

-         anyja Mária és a szeplőtelen fogantatás
-         születése Betlehemben
-         menekülés Egyiptomba
-         kenyérszaporítás és vízen járás
-         kereszthalála és annak oka
-         feltámadása

A Jézus életéről szóló legismertebb forrás: a Biblia Újszövetsége

-         evangéliumok
o   párhuzamosan beszélik el Jézus életét
o   a négy evangélium írója: Máté, Márk, Lukács, János
o   jelentése: örömhír – Jézus megjelenésére vonatkozik

Létezett-e Jézus és ki volt ő?

-         a források vizsgálata
o   a Biblia mellett kevés egykorú forrás szól Jézusról
§  Tacitus – a Nero-féle keresztényüldözésekről ír
-         a történészek Jézusa
o   a történészek nagyobbik része egyetért abban, hogy Jézus életének az evangéliumokban olvasható leírása alapot nyújt Jézus életének és halálának történeti kutatásához
o   gyakorlatilag teljes az egyetértés közöttük a tekintetben, hogy Jézus valóságos történeti személy volt
o   abban már koránt sincs egyetértés, hogy az evangéliumok mennyire tekinthetők történetileg hiteles beszámolóknak
§  Jézus követői írták és szerkesztették tovább, mégpedig kifejezetten a hit terjesztése ill. erősítése céljából
§  nem első kézből való beszámolók, azaz olyan személyek tollából származnak, akik személyesen nem ismerték Jézust
§  csodás jeleneteket tartalmaznak, amik egy történész számára értelmezhetetlenek
o   a történészek egy része ezek alapján ma nem vitatja, hogy létezhetett egy Jézus nevű vallásreformer vagy szabadságharcos, akit kivégeztek

§  viszont úgy gondolják, hogy a szövegekben olvasható élettörténet más korok és vallások vezetőinek mítoszaiból született meg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése