2015. október 8., csütörtök

7. osztály_órai jegyzet_A reformkor nagyjai

Széchenyi István

-          szárazása
o   apja Széchenyi Ferenc, a Nemzeti Múzeum és az Országos Könyvtár alapítója
o   anyja Festetics Julianna
§  annak a Festetics Györgynek a testvére, aki Keszthelyen megalapította a Georgikont, a mezőgazdasági főiskolát
o   főnemes, grófi címe van
o   kastélya Nagycenken volt található
-          karrierje
o   a családnak nem a legidősebb fia – Milyen életpályát szoktak befutni a fiatalabb fiúk a nemesi családokban?
§  katona volt
§  részt vett a Habsburg Birodalom Napóleon elleni harcaiban
·         a lipcsei csatában követként fontos szerepet játszott, amiért komoly kitüntetést kapott
o   mivel nem haladt olyan gyorsan a katonai raglétrán, ahogy szeretett volna, kilépett a hadseregből
-          útja a reformellenzékbe
o   természetesen családtagjainak tettei is hatással voltak rá
o   sok nyugati és keleti utazást tett
§  megismerte a polgárosult nyugat-európai államokat, az ipari forradalom vívmányait, a felvilágosodás eszméit
o   megbarátkozott az erdélyi nemes Wesselényi Miklóssal, akivel nagy hatással voltak egymásra
§  Wesselényi a nemzeti érzés fontosságát és a Habsburgokkal szembeni kritikai gondolkodást ültette el benne
-          első tettei
o   felszólalása az 1825-ös országgyűlésen
§  felajánlotta birtokainak egy éves jövedelmét egy magyar tudós társaság alapítására
·         feladatául a magyar nyelv és kultúra ápolását tette
·         ez létre is jött, ez ma az MTA, a Magyar Tudományos Akadémia, a tudományos életünk legfontosabb intézménye
·         felajánlásakor külön sikert ért el, hogy igaz, hogy ő németül tudott jobban, de a magyar nyelvet törve, magyarul mondta el a felszólalását
·         Mi volt az országgyűlés nyelve ekkor?
o   a latin
o   a Hitel című könyv megírása
§  Milyen reformterveket fogalmazott meg ebben a könyvben?
·         az ősiség törvényének eltörlését
·         ebből levezette az egész feudális gazdaság és társadalom meghaladásának igényét is
o   vagyis a robot, a céhek, a jobbágyság eltörlését is követelte, illetve a közteherviselés bevezetését
-          gyakorlati alkotásai
o   a Lánchíd felépítése
o   a balatoni és dunai gőzhajózás beindítása
o   a Tisza és a Duna szabályozásának megkezdése
o   Pesten gőzmalmot létesített
o   népszerűsítette a selyemhernyó-tenyésztést
o   beindult Pesten a lóversenyzés, és a nemesek lóval kapcsolatos vállalkozásai
o   kaszinókat szervezett
§  a kaszinó szónak két jelentése volt
§  egyik az itáliai kaszinó, ahol szerencsejáték folyt
§  a másik az angol kaszinó, aminek tagjai beszélgettek, újságot olvastak, eszmét cseréltek
§  Széchenyi milyen kaszinót alapított?
·         az angol típusú kaszinót, ami a társasági élet központjává vált

Kossuth Lajos

-          Kossuth Lajos élete
o   Monokon született, köznemes család sarja
§  apja ügyvéd volt, anyja egy polgármester lánya
·         szülei tehát polgárosodó nemesek
o   jogi diplomát szerzett
o   kapcsolata a reformellenzékkel
§  távollévő főrend követeként került az országgyűlésbe
§  később maga is képviselő lett az alsótáblán
o   tettei
§  a sajtó és a nyilvánosság első profi használója
·         az Országgyűlési Tudósításokat
·         a Törvényhatósági Tudósításokat
·         a Pesti Hírlapot
§  a Védegylet megalapítása
·         1844-ben Kossuth kezdeményezésére alapított szervezet
·         célja: tagjai hat éven keresztül csak magyar terméket vásárolnak
o   ez például az egyszerű iparcikkekre vonatkozott: ruhára, cipőre
·         Mi lehetett ezzel a céljuk?
o   hogy erősítsék a magyar ipart
o   Miért volt erre szükség?
§  mert a Habsburg Birodalmon belüli munkamegosztás erősen hátráltatta a magyar ipar fejlődését
·         nem próbálták ezt erőszakosan betartani, mindenki becsülettel vállalta, hogy magyar árukat vesz
·         a gyakorlatban nincs jelentős hatása, inkább a gondolkozásmód megváltoztatása volt a cél
§  az 1840-es években a reformellenzék vezetője lett

Wesselényi Miklós

-          Wesselényi erdélyi főnemes volt, bárói rangot viselt
-          az egyik legnagyobb erdélyi birtokos, és a legjelentősebb erdélyi politikus a korszakban
-          az 1830-as években a reformellenzék vezetője volt
-          leghíresebb jelzője „az árvízi hajós”
o   1838-ban Pestet nagyon súlyos jeges ár öntötte el
o   a házak jelentős része összedőlt, sokan meghaltak, illetve menekülésre kényszerültek
o   az ekkor Pesten tartózkodó Wesselényi hatalmas részt vállalt a mentésben, ladikjával egész éjszaka járta az elöntött utcákat
-          börtönbüntetése
o   egy megyegyűlésen elmondott beszéde miatt felségsértéssel vádolták
o   csak két hónapot töltött börtönben, Széchenyi István közbenjárására engedték ki, gyógykezelésre
-          több betegsége is volt, egyik legsúlyosabb a szemén lévő hályog, ami miatt az 1840-es évek elejére teljesen megvakult
o   ezután zsibói birtokára visszavonultan élt, de rendszeresen levelezett a reformellenzék képviselőivel is

Deák Ferenc

-          zalai köznemes, országgyűlési képviselő
-          jogász volt és elsősorban az ellenzékiek programjának megfogalmazása kötődik a nevéhez
-          szigorúan ügyelt arra, hogy mindent törvényesen tegyen az ellenzék és minden jogi lehetőségét kihasználja
-          jelzője „a haza bölcse”

Kölcsey Ferenc

-          Kölcsey országgyűlési képviselő volt, az egyik legjelentősebb reformellenzéki politikus az 1830-as években
o   költő volt, ő írta a Himnuszt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése