2015. november 12., csütörtök

7. osztály_órai jegyzet_Az olasz és a német egység kialakulása

Az olasz egység

-          Itália, a földrajzi fogalom
o   a bécsi kongresszus ismert mondata volt, a tankönyvünk is idézi: „Itália nem több mint földrajzi fogalom.” – Mit jelenthet ez?
o   Itáliában nincs politikai egység, vagyis ez a terület nem politikai fogalom, nincs itt egységes állam
o   Mely államok találhatók Itáliában?
§  a középkor folyamán is végig szétszabdalt volt Itália
§  a 19. század közepén voltak önálló államok, és egyes nagyhatalmak érdekszférájához tartozó területek is
§  a legerősebb önálló állam a Szárd-Piemonti Királyság volt
§  Velence a Habsburg Birodalom befolyása alá tartozott
§  Közép-Itáliában sok kis állam volt található (Parma, Toscana, Modena és Romagna), amelyek élén Habsburg vagy Bourbon uralkodó állt, elsősorban a Habsburg Birodalomtól függtek ők is
§  Közép-Itáliában volt a Pápai Állam, mely a katolikus egyházfő önálló államának számított
·         ezt francia katonák védték
§  délen a „Két Szicília Királysága” nevű állam létezett
·         ez korábban két királyság, a Szicíliai Királyság és a Nápolyi Királyság egyesülésével jött létre a bécsi kongresszusom
o   a Nápolyi Királyságot is nevezték Szicíliának, innen jött a név
·         ez a terület is a Habsburg Birodalomnak alávetve működött

-          a nacionalizmus megjelenése
o   a nemzeti érzés megjelenését jelenti, ami gyakran a nyelv, az irodalom, a színházak alapításában jelent meg
o   Hogyan jelenhet meg a nacionalizmus Itáliában? Egyáltalán melyik nyelvre, kultúrára vonatkozik?
§  az olaszra
§  azt fogalmazza meg, hogy az olaszoknak egy Olaszországban kell élniük
o   a fő feladat kettős
§  először is fel kell szabadítani Itália területét – Kik alól?
·         elsősorban a Habsburgok alól, hiszen a sok kis hivatalosan független állam élén Habsburg családtagok uralkodtak
§  másodszor pedig meg kell teremteni egy önálló Olaszországot
·         ez is sok kérdést vet fel:
o   ki végezze az egyesítést?
o   ki lesz a főnök az új államban?
o   mi lesz az államforma: királyság vagy köztársaság?

-          az egyesítés tervei
o   korszakunkban mikor kerülhetett Itália legközelebb az egyesítéshez
§  1848-ban
§  ekkor sorra törtek ki a forradalmak Európában, úgy nézett ki, hogy lehetőség van a változtatások kierőszakolására
§  Észak-Itáliában is több felkelés kitört
§  ezek azonban nem léptek fel egységesen a Habsburg Birodalom ellen
§  az osztrákok sorban leverik az észak-olasz városok felkeléseit

-          további tervek
o   felmerült, hogy a pápa vezetésével kell megszervezni egy államot
o   az egyetlen igazán független olasz állam, a Szárd-Piemonti Királyság volt a másik erő, amitől az egyesítést várták
§  végül ez utóbbi történt, de szükség volt rá egy ügyes, bátor és elhatározott államférfire

-          az egyesítés főszereplője: Cavour piemonti miniszterelnök
o   élete
§  főúri családból származott
§  fiatalkorában kicsapongó életet élt: párbajokat vívott, nőügyekbe keveredett
§  angliai és franciaországi utazások változtatták meg gondolkodását: rálátott kívülről a nem csak széttagolt, de elmaradott Itáliára
§  az észak-itáliai Szárd-Piemont pénzügyminisztere, majd miniszterelnöke lett
§  az ország vasútjának kiépítése, a nemzeti bank megalapítása fűződik a nevéhez

-          háború a Habsburg Birodalommal
o   Cavour úgy gondolta, hogy Itália modernizációjának elengedhetetlen feltétele, hogy lerázzák a Habsburg uralmat és egy olasz országban egyesítsék a területet
o   korábban is voltak felkelések és lázadások, de ezeknek esélye sem volt a sikerre
o   Cavour átlátta, hogy kis államként Piemont sem szállhat szembe a Habsburg Birodalommal – Mi lehetett a taktikája?
§  szövetséget keresett a nagyhatalmak között
§  ez III. Napóleon Franciaországa lett

-          Cavour és III. Napóleon szövetsége
o   III. Napóleon Nizzáért és Savoyáért cserébe 200 000 katonával támogatta Piemontot
-          az osztrák-piemonti háború
o   az osztrákok gyors hadmozdulattal lezárhatták volna hamar a harcot, de tétlenkedtek
o   a piemonti és a francia hadsereg egyesülni tudott
o   a fővezérséget a fiatal, tapasztalatlan Ferenc József viselte
o   1859, Solferino – a francia-piemonti csapatok győznek
o   a béke
§  III. Napóleon nem akarta megostromolni az osztrák városokat, így Piemont mögött ajánlatot tett Ausztriának: ha lemond Lombardiáról véget ér a háború, ezt Ferenc József elfogadta
§  Ausztriától Lombardia Piemonthoz került
§  Piemont számára ez rosszabb, mintha nem is lett volna háború, mert jól tudják, hogy még egyszer nem számíthatnak Franciaország katonai segítségére
§  Miért dönthetett a gyors béke mellett III. Napóleon?
·         ő így is megkapta Nizzát és Savoyát
·         elkezdett félni, hogy az egyesülő Olaszország vetélytársa lesz a régióban

-          az egység megteremtése
o   a piemontiak háborúja azonban olyan lelkesedést teremtett az itáliai területeken, ami már megállíthatatlan volt
o   további két területen is változások történtek 1860-ban
§  Közép-Itáliai kis államaiban felkelések törtek ki
·         Parma, Toscana, Modena és Romagna elkergette a Habsburg- és Bourbon uralkodókat
·         ezek az államok kimondták csatlakozásukat Piemonthoz
§  Dél-Itália hadmozdulatai
·         Cavour melletti másik főszereplőnk Olaszország létrejöttében Giuseppe Garibaldi
o   kalandos élete volt, katona és hajós volt
o   már fiatalon részt vett az olasz egységért kirobbant lázadásokban, de harcolt Dél-Amerikában az itteni országok spanyolok alól való felszabadító háborúiban
·         1860-ban Szicíliában is kitört egy felkelés az uralkodó ellen, amit az sikeresen levert
·         Garibaldi ezer „vörösinges”-nek nevezett katonájával partra szállt Szicíliában, majd egészen Nápolyig vonulva felszabadította Dél-Itáliát
o   vörösingesei között magyarok is harcoltak: ők a magyar szabadságharc száműzetésbe vonult katonái közül kerültek ki

-          az egységmozgalom lezárása
o   1861: a Torinóban összeült parlament kikiáltotta az Olasz Királyságot
§  első uralkodója II. Viktor Emánuel lett
§  a teljes egységhez csak Róma és Velence hiányzott
o   Velence megszerzése: 1866
§  az osztrákok egy poroszok elleni háborúban szenvedtek vereséget, ezt használta ki az Olasz Királyság, hogy megszerezze ezt a területet
o   Róma megszerzése: 1870
§  egy porosz-francia háború hatására került Olaszországhoz
§  azért kellett a franciáknak veszíteni ehhez, mert a Pápai Államot francia katonák védték
§  ezzel Róma lett Olaszország fővárosa


A német egység

A német területek helyzete

-          a német területek az olaszokhoz hasonlóan nem voltak egységesek a 19. században
o   Német-római Császárság
§  ez több mint 300 kisebb, önálló államot jelentett, amik laza szövetséggel kapcsolódtak egymáshoz
§  az államok nagy része csak városállam volt, kisebb püspökség, grófság, hercegség
§  a legjelentősebb a Cseh Királyság volt
-          a 19. század közepén német területeken is megjelent a nacionalizmus
o   fontossá vált a német nyelv ápolása, a német kultúra
o   felmerült a német területek egységesítésének vágya is
-          Itáliához hasonlóan itt is kérdés volt, hogy ki vezesse az egyesítés folyamatát
o   a sok német állam közül kettő emelkedett ki, melyek európai nagyhatalomnak is számítottak
§  Ausztria és Poroszország
·         bizonyossá vált, hogy az egyesítés a két nagy német állam közül az egyikből fog kiindulni és az is, hogy a másik állam nem fog csatlakozni egy egységes német államhoz, nem vállal alárendelt szerepet
·         mindenképpen felülről fogja valaki megvalósítani
o   Poroszország vezetésével: kisnémet egység, Ausztria nélkül
o   Ausztria vezetésével: nagynémet egység
§  Ausztria
·         Ausztria a magja volt a Habsburg Birodalomnak, de elég speciális helyzetben volt, hiszen a birodalom lakosságának nagy részét nem németek, hanem magyarok, románok, horvátok, szlovákok, szerbek tették ki
·         a császár Ferenc József volt
·         katonailag gyenge
o   a magyar szabadságharc
§  Ausztriáról az derül ki, hogy annyira gyenge, hogy a birodalom egyik népének felkelését sem bírta leverni, az oroszok segítségét kellett kérnie
o   Itáliában úgyszintén vereségeket szenvedett: Solferinónál a franciáktól kapnak ki, majd nem tudták megakadályozni a félsziget egyesülését sem
§  Poroszország
·         Poroszország rohamosan fejlődik
·         egy erős katonaállam
o   a bevételek nagy része a hadsereg fejlesztésére megy
o   hadseregreform
§  3 éves szolgálati idő
§  a fegyverzetet modernizálták
§  Moltke, a vezérkar főnöke új támadó stratégiát dolgozott ki, melyet a vasúti szállítás és mozgósítás precízen megtervezett rendszerével kombinált
·         király áll az állam élén, de a gyakorlatban a miniszterelnöknek megfelelő kancellár vezeti az államot, aki ekkor Bismarck
o   uralkodó a Hohenzollern család, konkrétan I. Vilmos

o   Hogyan gondolkoztak a magyarok a német egységről?
§  a magyarok is támogatták a nagynémet egységet
·         ettől azt várták, hogy így a Habsburg Birodalom nem tudná fenntartani a Magyarországon bevezetett abszolutizmust, hiszen a német területekre kellene koncentrálnia
·         a birodalom fennmaradása fontos, ugyanis önálló Magyarország nem maradhatna fenn

Németország megszületése

-          a porosz-osztrák háború, 1866
o   a háború
§  Königgrätz mellett a Benedek Lajos vezérkari főnök vezette osztrákok katasztrofális vereséget szenvedtek a Moltke vezette poroszoktól
o   a következmények
§  Olaszország megszerezte vereségei ellenére Velencét
§  1867: kiegyezés az osztrákok és a magyarok között
·         az osztrákok nem tudják fenntartani a Magyarországon bevezetett abszolutizmust
·         az új név: Osztrák-Magyar Monarchia

-          a porosz-francia háború, 1870
o   az okok
§  a franciák nagyhatalmi státuszát veszélyeztette az egységes Németország, ezért III. Napóleon meg akarta akadályozni annak létrejöttét
§  a német egység megteremtésének befejezését így csak egy franciák elleni háborúval lehetett szentesíteni
o   a francia vereség
§  1870: Sedannál a francia hadsereg letette a fegyvert
·         III. Napóleon és 120 000 francia katona fogságba esett
§  Mi volt az oka a porosz győzelemnek?
·         a porosz hadsereg létszáma kétszer akkora volt, mint a franciáké
o   a franciák negyedmillió katonát szereltek fel
·         gyors felvonulása: kiterjedtebb vasúthálózata hatására hamar félmilliós hadsereg állt a francia határon
·         a modern Krupp-ágyúk is a porosz hadsereget támogatták
o   a háború következményei
§  Párizsban forradalom tör ki és proklamálják a köztársaságot, így vége az újabb császárságnak
·         III. Napóleon száműzetésben halt meg
§  a béke: 1871, Versailles
·         a Német Császárság megszületik
o   elnöke a német császár (porosz király)
·         Németország megszerezte Elzász-Lotaringiát
o   ez a két francia tartomány szénben és vasércben gazdag, ezáltal Európa legértékesebb gazdasági területe
o   az első és a második világháború is többek közt ezekért a területekért robbant ki

A születő Németország

-          Németország tehát 1871-ben, viszonylag fiatal államként jött létre
-          a német gazdaság
o   a német területek már előtte is Európa nagyon fejlett gazdasági részei voltak
o   a területek egyesülésével azonban megsokszorozódott a gazdasági erő
o   Németország pár évtized alatt a világ leggyorsabban fejlődő gazdaságává vált
o   eredmények
§  mezőgazdaság
·         a jobbágyság eltörlésének hatására a feudális nagybirtok tőkés nagyüzemmé alakult
§  az ipar szárnyal
·         bányászat - szénbányászatba a kontinensen első helyre került Németország
o   vastermelésben utolérte, széntermelésben megelőzte Angliát
·         a közlekedés fejlődése
o   vasútépítés
§  Berlin milliós nagyváros lett
§  hadsereg
·         a legerősebb Európában
·         békelétszáma félmillió, mozgósított létszáma 2 millió 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése