2015. november 18., szerda

5. osztály_órai jegyzet_A zsidó állam története

Földrajzi jellemzők

-          sok néven nevezzük ezt a területet
o   Palesztina
§  a filiszteus népnévből alakult ki, mely egy ókorban itt élő nép volt
o   Izráel
§  az Úr adta Jákobnak ezt a nevet és ez lett a zsidó nép megnevezése is a Bibliában
§  így hívjuk a ma létező zsidó államot is
o   Kánaán
§   „tejjel-mézzel folyó” országot, az „Ígéret földjét” jelenti, amit az Úr jelöl ki a zsidó népnek
o   Szentföld
§  több vallásnak is szent területe ez: zsidó, keresztény, Iszlám

-          a terület politikai helyzete
o   folyton nagybirodalmak kereszttüzében volt az ókor folyamán
§  Egyiptom és Mezopotámia között fekszik. északon pedig a mai Törökország határolja
§  ezeken a területeken az ókorban általában harcos nagyhatalmak léteztek, amelyek gyakran küzdöttek egymás ellen
§  gyakoriak a harcok ezen a területen és a zsidó állam csak rövidebb időszakokban tudott függetlenné válni, gyakran nagybirodalmak része lett

A Biblia népe

-          Hogyan kötődik a Biblia a zsidó néphez?
o   a Biblia a zsidó nép történetét bemutató könyv
o   a zsidóság az Úr kiválasztott népe a Biblia szerint
-          Ki írta a Bibliát?
o   a Bibliában elvileg az Úr kinyilatkoztatását olvashatjuk
o   a kinyilatkoztatást próféták írták le, ilyen volt például Mózes is
o   a Biblia sok kis könyvből áll, maga a biblia szó könyveket jelent görögül, s mindegyiket más írta
-          A Bibliának két része van – Melyik ez a kettő és miről szólnak?
o   az Ószövetség vagy Ótestamentum a zsidó nép történetével és az Úrral kötött szövetségéről szól
§  Mettől meddig mutatja be a zsidó nép történetét?
·         a világ teremtésétől az ún. babiloni fogságig, a Kr. e. 5. századig
o   az Újszövetség vagy Újtestamentum Krisztus életével foglalkozik
-          A Bibliát a történészek természetesen nem fogadhatják el feltétel nélkül. Miért?
o   sok a csodás történet benne
§  Noé bárkája, több száz évig élő szereplők, Bábel tornya
o   pár száz évvel az események után készült

o   a történészek számára azonban elsődleges fontosságú történeti forrás, melyet sokszor igazolnak korabeli sztéléken fennmaradt feliratok vagy régészeti anyagok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése